Gazdaság

60 éves a forint

Miután a második világháborút követően teljesen értéktelenné vált a pengő, 1946. augusztus 1-jén megszületett a forint. Igazi pénzzé vált, konvertibilis lett, de most tíz éven belül lecserélhetik.

Forintünnep a jegybankban

A hatvanéves jubileum alkalmából a Magyar Nemzeti Bank szakmai konferenciát és egész napos családi rendezvényt szervez. Az MNB Látogatóközpontja hosszabbított nyitva tartással (9-től 20 óráig) várja az érdeklődőket augusztus 1-jén. Az aznap nyíló, új forinttörténeti kiállítás mellett a látogatók részt vehetnek egy forinttörténeti időutazáson, benevezhetnek a gyermekrajz-pályázatra, és játékos feladatokban is kipróbálhatják ügyességüket: lesz trezor kódfejtés, aranyrúd súlybecslés, hamispénz-felismerés, fabatkanyomtatás, testsúly pénzre „váltása”, érmeszám-tippelés és forintismereti kvízjáték. A jubileumot egy óriási bankó is emlékezetessé teszi, amelyet Járai Zsigmond jegybankelnök személyesen lát el a kézjegyével, és amit a látogatók színezhetnek ki, így járulva hozzá az ország legnagyobb kifesthető bankjegyének megszületéséhez. A Magyar Nemzeti Bank e napon hirdeti meg továbbá országos rajzpályázatát a 6-14 éves gyermekeknek, amelynek központi témája a hatvanéves forint.

Hatvan év számokban


• Ha a hatvan év alatt legyártott 4,1 milliárd db bankjegyet egymás tetejére tennénk, akkor 210 Eiffel-torony magasságú oszlopot kapnánk.
• A bankjegyeket egymás után téve Nyíregyházától Szombathelyig érne a sor.
• A hatvan év alatt forgalomba hozott 6,7 milliárd db forintérme súlya 20 750 tonna, elszállításához több, mint 2000 kamionra lenne szükség.
(Forrás: MNB)

Híres aranypénz volt

A forint a középkor leghíresebb aranyérméi közé tartozott. Az aranyforint nevét Firenze városról nyerte, ahol 1252 óta vertek aranypénzt. A firenzei aranyforintokat Európa majdnem összes pénzkibocsátója bevezette, Magyarország is az elsők között volt. Károly Róbert az 1320-as évek elején honosította meg Magyarországon az arany pénzeket, melyek értékükben, súlyukban, finomságukban, sőt éremképükben is hűen követték a mintául szolgáló firenzei aranyat, a fiorino d’orot. Elsőként Nagy Lajos „magyarította” az érmét, Szent László képét verette az aranyforintra. A forint nevet 1892-ig rendszeresen használták.

A forint 1946. augusztus 1-jei megszületését a kor talán legnagyobb mértékű inflációja előzte meg. Az 1945-46-os hiperinflációs körülményeket ma már nehéz elképzelnünk, de az akkori Ludas Matyi idevágó cikke jól szemlélteti a végnapjait élő pengő elértéktelenedését, ezért hadd idézzük ide a „Tájékoztatás a zsír áráról” készült írást.

„Kedden a déli órákban elterjedt a híre annak, hogy a zsír kilója már 90 ezer pengőbe kerül. Az a körülmény, hogy egy kiló zsír ára 100 ezer pengő, élénken mutatja, hogy a fogyasztóközönség mennyire ki van szolgáltatva a feketepiacnak. Ki tud manapság 120 ezer pengőt adni egy kiló zsírért? Mert nemcsak a zsír kerül 155 ezer pengőbe, de a drágaság minden vonalon ijesztő. S ha meg is veszi valaki azt a 165 ezer pengős zsírt, pusztán zsírból táplálkozni nem tud. Lehetetlen állapot, hogy akkor, amikor egy kiló zsír 180 ezer pengő, a fizetések nem emelkednek megfelelő arányban. 215 ezer pengőt csak az tud ma zsírért adni, aki feketézik. Mert a kisember számára ez a 238 ezer pengő bizony nagy pénz. 296 ezer pengőért sokat kell dolgozni, s míg valaki megkeresi azt a 367 ezer pengőt, amibe egy kiló zsír kerül, ugyancsak elfárad. Valamikor 470 ezer pengőért, vagyis egy kiló zsír áráért sarokházat lehetett vásárolni. Ma egy kiló zsír áráért, 540 ezer pengőért már csak egy háromnegyed kiló zsírt lehet kapni. Itt tenni kell valamit. A 768 ezer pengős zsírt csak az tudja megfizetni, akinek van annyi pénze, hogy egy kiló zsírért 920 ezer pengőt adjon. Mert bizony ma ennyibe kerül egy félkiló zsír” – írta a Ludas Matyi, hozzátéve, hogy ez a cikk a nyomdai előállítás kétnapos idejét figyelembe véve készült.

Radikális lépésre volt szükség

Azt, hogy a helyzeten változtatni kell, nem csupán a Ludas Matyi szerkesztősége látta szükségesnek. A társadalom szinte valamennyi tagja érezte, hogy radikális lépésekre van szükség, olyanokra, amelyek hosszabb távon is visszaszerzik a pénz iránti bizalmat, nem engedik továbbélni az inflációt, és helyreállítják a tényleges gazdasági teljesítmény és a nominális jövedelmek közötti megbomlott arányt.

A második világháborút követően ugyanis a gazdasági teljesítmény és a nominális jövedelmek elszakadtak egymástól, ami csak tetézte, hogy szintén a háború miatt romokban hevert az ország. Az állam bevételei alig érték el a kiadások egy százalékát, ám eközben az óriási infláció rengeteg készpénzforgalommal járt, de az árak növekedésével már nem tudott lépést tartani a pénzállomány növekedése: a gyorsuló infláció öngerjesztő folyamattá vált.

Ebben a helyzetben mindenki várta a megoldást, és az emberek többsége elfogadta, hogy akár áldozatokat is kell hoznia az eredmény érdekében. Kellett is hozniuk, hiszen az új pénzben meghatározott bérek a háború előtti reálkeresetek 45-55 százalékát tették csak ki. Cserébe enyhült az áruhiány, újra lehetett élelmiszert, iparcikkeket vásárolni a boltokban, az árak vágtató emelkedése megszűnt. A gazdasági vezetés viszonylagos pénzszűkével támogatta a folyamatot, és óvakodott attól, hogy a kelleténél több pénz kerüljön a forgalomba. Emellett igyekezett hatósági lépésekkel is kordában tartani az árakat. Szigorú börtönbüntetéssel, sőt olykor még kivégzéssel is fenyegette a spekulánsokat, valutázókat.

Bíztak benne

Az új pénz bevezetése sikeresnek bizonyult, ami elsősorban a beléje vetett bizalomnak volt köszönhető. Ennek fenntartását támogatták az olyan lépések, mint az aranykészlet visszatérése (az Egyesült Államokból ugyanis visszakerült az országba a nemzeti bank monetáris aranya), vagy éppenséggel az új pénz neve. A forint névadója ugyanis Károly Róbert erős és stabil pénze, az aranyforint volt.

Az 1948-at követő idők kommunista rendszere a tervgazdasággal nem sok teret hagyott a forintnak az érvényesülésre, az akkori ideológia célkitűzése szerint az emberek amúgy is rövid időn belül búcsút mondhattak volna a pénznek. Az ígéretek arról szóltak, hogy mindenki szükséglete szerint részesülhet majd az állam biztosította szolgáltatásokból. Az ígéretek ígéretek maradtak, az élet pedig ment tovább, ami egyben azt is jelentette, hogy a közgazdasági törvényszerűségek minden tiltás és ideológiai dörgedelem, magabiztos ígéret – határon megálló olajárak, stabil belföldi árak stb. – ellenére lassan, de biztosan érvényesültek.

Az olajárak bizony begyűrűztek, a felvett devizahitelek terhei emelkedni kezdtek, és a belföldi árak is elindultak felfelé. Mindez növelte a készpénzforgalmat, így aztán megindult az 1946-ban kibocsátott és évtizedekig változatlan forintbankjegy-sor bővülése. 1970-ben megjelent az ötszázforintos, ezt követte 1983-ban az ezerforintos, majd a ’90-es években az öt-, a tíz- és a húszezres is forgalomba került.

Pénzzé vált

A rendszerváltozás természetesen más időket hozott a forint számára is. Az akkor már 43 éves pénz elindulhatott a piacgazdasági pénzzé válás útján. Ez nem bizonyult könnyűnek. Az első időkben az infláció jellemezte pályafutását. Ezen a szakemberek sem csodálkoztak, hiszen a „létező szocializmus” viszonyai közötti mesterségesen alacsonyan tartott árak korántsem tükrözték a valóságot, és eljött a korrekció ideje. Ez legtöbbször áremelkedést jelentett, miközben a piacgazdasági mechanizmusok kialakulása egy kis időre megingatta a bizalmat a forintban. A kilencvenes évek elején az emberek szívesebben tartották megtakarításaikat külföldi pénzben: dollárban vagy német márkában.

Az évtized második felétől azonban ez fokozatosan megszűnt, a forintba vetett bizalom ismét erősödött, míg végül 2001-ben elérkezett az ideje a teljes konvertibilitás deklarálásának. A devizakorlátozások nemcsak a forintot, hanem már a pengőt is érintették, bevezetésükről még a nagy világgazdasági válság hatására, 1931-ben döntött a kormány és a jegybank, időszaki intézkedésnek szánva a rendelkezéseket. Ez az időszak éppen hetven évig tartott. A konvertibilis forint mára elérte az árstabilitást, ezzel jelezvén teljes „nagykorúságát”. Sőt, halványan már az életútjának vége is látszik, ismerjük utódját, de, hogy pontosan mikor váltja fel megszokott pénzünket az európai közös valuta, azt még a pénzügyminiszter és a jegybank elnöke sem tudhatja biztosan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik