A Hochtief, a világ harmadik építőipari konszernje szerdán döntött úgy, hogy kivonul az indiai repülőtér 74 százalékára kiírt privatizációból, mert az új feltételeket nem tudja elfogadni. Kalenda szavai szerint a Hochtief a világon több privatizációs projektben van kecsegtető helyzetben, a legtovább a Budapest Airport Rt. eladásával kapcsolatos tárgyalásokon jutottak. Nyilvánosságra került, hogy a Hochtief az első fordulóban 1,6 milliárd eurót ajánlott a felkínált 75 százalékos részesedésért, ez volt a legmagasabb ajánlat. Kalenda nem kívánta megerősíteni az összeget.
Azt azonban elismerte, hogy miután az indiai üzlet meghiúsult, a Hochtief még inkább szeretné megnyerni a magyar pályázatot, ám nem fog eltúlzott ajánlatot tenni. A Budapest Airport Rt. eladása iránt a frankfurti repülőteret üzemeltető Fraport is érdeklődik.
A müncheni lap a leggyorsabban fejlődő kelet-európai légiforgalmi csomópontnak írta le Budapestet, 6,5 millió utassal (2004) Prága után a térség második repülőtere.
Az esseni Hochtiefnek jelenleg részesedése van a düsseldorfi (30 százalék), a hamburgi (39,2 százalék), az athéni (40 százalék) repülőtérben, valamint Sydneyben (10,5 százalék). Tavasszal Tiranában szerzett a Hochtief 47 százalékos részesedést.