Gazdaság

GKI: a lakossági várakozások enyhén javultak

Augusztusban lényegében nem változott a GKI-Wallis konjunktúra index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Rt. által – az EU támogatásával készített felmérés szerint az üzleti várakozások kissé romlottak, a fogyasztóiak viszont valamivel kedvezőbbek lettek.

Az üzleti szférán belül az ipar bizalmi indexe emelkedett, a kereskedelemé csökkent, az építőiparé nem változott. Az iparban egyéves csökkenés után negyedik hónapja javulnak a várakozások. A cégek termelési helyzetüket, rendelésállományukat – ezen belül az exportét is –, s készletállományukat is kedvezőbbnek látták, mint júliusban. Áremelést nem terveztek a következő három hónapban, s javultak a foglalkoztatási szándékok is.

A fogyasztók saját pénzügyi helyzetüket augusztusban a júliusival lényegében megegyezőnek látták, s a következő 12 hónapban némi javulásra számítottak. Az ország gazdasági helyzetét ismét jobbnak ítélték, mint egy hónappal korábban, s a következő egy évben e területen további érezhető javulást vártak. Inflációs várakozásaik mérséklődtek a júliusihoz képest, s a következő 12 hónapban az áremelkedés ütemének gyors csökkenésére számítottak. A munkanélküliségre vonatkozó várakozásaik kissé kedvezőbbek lettek. A lakosság vásárlási kedve ugyanakkor érezhetően rosszabb az előző havinál, de a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások enyhe javulást vetítenek előre. Ezzel szemben ismét érezhetően csökkent a megtakarításra kedvező alkalmat látók aránya.

Augusztusban kissé emelkedett a lakosság gazdasági várakozásait reprezentáló GKI fogyasztói bizalmi index, amelynek értéke a 2004. évi javulás után az év első felében folyamatosan mérséklődött. E tendencia azonban júliusban megtört. A mutató értéke így megegyezik az egy évvel korábbival. A fogyasztók a saját pénzügyi helyzetüket augusztusban a júliusival lényegében megegyezőnek látták, s a következő 12 hónapban némi javulásra számítottak. Az ország gazdasági helyzetét ezzel szemben ismét jobbnak ítélték, mint egy hónappal korábban, s a következő egy évben e területen további érezhető javulást vártak.


GKI: a lakossági várakozások enyhén javultak 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik