Gazdaság

Tőzsdén a PartyGaming

Az internetes szerencsejátékokat működtető cég, a PartyGaming részvénykibocsátása hatalmas sikert hozott Londonban.

Több mint háromszorosan jegyezték túl a befektetők a legnagyobb internetes pókerhonlapot működtető társaság, a PartyGaming részvényeit. A londoni tőzsdén négy esztendeje nem látott méretű részvénykibocsátást óriási izgalom előzte meg, ami vásárlási lázba csapott át, és így első körben 900 millió fontot meghaladó összeggel gazdagította a társaságot.


Emelkedő tétek

Gibraltáron jegyeztették be 1997-ben a PartyGaminget, amely 1100 alkalma­zottat foglalkoztat Nagy-Britanniában, Gibraltáron és Indiában. Három vállalkozást működtet, a Starluck Casinót, a Party Bingót és a PartyPokert. A három internetes szerencsejáték közül ez utóbbi hozza az árbevétel 92 százalékát. A társaság adózás előtti nyeresége három év alatt 5,8 millió dollárról 371 millió dollár fölé emelkedett, és 2006-ra már 500 milliót meghaladó összeget jelez a DKW kimutatása. Az idei első negyedév 128 millió dolláros nettó nyeresége egyébként 81 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakáét. Az egy évvel ezelőtti 2 ezerrel szemben, napjainkban csúcsidőben akár 70 ezren is játszanak egyszerre a cég pókerhálóján, s a játékosok csaknem 80 százaléka amerikai. Az online pókerjátékban a játékosok játszhatnak téttel, vagy anélkül. A vállalat csak a pénzben játszott partik után jut pénzhez, a tét 3-10 százaléka erejéig, amit a nyertes fizet. A Pokerpulse felmérése szerint az átlagos napi össztét 2004 januárjától 7,9 millió dollárról 16,7 millió dollárra ment fel. Egyébként az internetes szerencsejáték teljes jövedelme a Global Betting and Gaming Consultants elemzése szerint 2004-ben 9,3 milliárd dollárra rúgott, ebből 1,4 milliárdot hozott az online póker, és az előrejelzések 2008-ra az összteljesítményt 18,6 milliárdra teszik.

Engedélyvita

Nem ijesztette el a vevőket az sem, hogy az Egyesült Államok szerencsejáték-törvényeit szigorúan értelmező szakértők szerint akár börtönbe is kerülhetnek a PartyGaming tulajdonosai. A piac úgy ítélte meg, semmi ok a pánikra, hiszen a Gibraltáron bejegyzett cég megfelelő jogosítványokkal rendelkezik az ottani kormánytól.


A PartyGaming szóvivője azt hangoztatta: a meglehetősen kusza amerikai szabályozás nem tiltja tevékenységüket, az ugyanis az internetes sportfogadásra vonatkozik, cége pedig soha ilyennel nem került kapcsolatba. Az amerikai igazságszolgáltatás képviselőinek előzetes álláspontja viszont az, hogy a jogszabályok tiltják a telefonos fogadásokat, és az internetes játék ugyancsak telefonvonalakon zajlik.

Bár néhány eljárás folyik hasonló, de kifejezetten a tengerentúlon működő társasággal szemben, azok kimeneteléről még nincs hír. Arról viszont igen, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) egy karibi országban bejegyzett társaság kérésére vizsgálatot folytatott e területen, és tavaly novemberben úgy ítélte meg, jogtalan az az amerikai rendelkezés, amely megtiltja a határokon átnyúló szerencsejátékokat.

Londonban bátrabbak

Az iparág hátráltatására persze vannak kísérletek. Így például New York igazságügyi kormányzata megállapodott a Citibankkal és az internetes fizetéseket lebonyolító PayPal céggel az online szerencsejátékokkal kapcsolatos bankkártyás utalások blokkolásában. A PartyGaming pedig kapott egy e-mailt Louisiana állam ügyészségétől, amely az internetes tevékenység felhagyására szólított fel, amit a cég egyszerűen nem vett tudomásul; hivatalos folytatás pedig nincs. A fentiek fényében azért nem véletlen, hogy egy vállalat, amelynek jövedelme 90 százalékban az Egyesült Államokból ered, nem a New York-i, hanem a londoni tőzsdére kért bebocsátást.

A befektetők pedig a jó pókerjátékos merészségével fittyet hánytak a PartyGaming tevékenységét övező amerikai kételyeknek, és egyre magasabbra nyomták a társaság eredetileg 1,16 fontos árfolyamon kibocsátott részvényeinek jegyzését, igazolva azokat, akik állították: túlságosan óvatos volt a beárazás.

A kibocsátási árfolyam alapján 4,64 milliárd font sterlingre értékelt cég piaci ára már az első, zárt – a kibocsátást szervező Dresdner Kleinwort Wasserstein (DKW) által kijelölt ügyfélkörben zajló – kereskedés napján 5 milliárd font fölé emelkedett, megelőzve ezzel egyebek mellett a Sainsbury szupermarketláncot, vagy a British Airwayst. Így szinte bizonyos, hogy a PartyGaming felkerül a következő szeptemberi kiigazításkor a száz legfontosabb londoni részvényt tartalmazó FTSE 100 index listájára.

Lesz-e második kör?

A kibocsátást megelőző tulajdonosi állapot alapján bő 40 százalékot birtokolt az egyik alapító, Anurag Dikshit indiai informatikus, aki megalkotta a játék szoftverét, 20-20 százalék volt a másik alapító, Richard Parasol leánya Ruth, valamint férje, James Russel Deleon birtokában, míg Vikrant Barghava része 15 százalékot tett ki; a fennmaradó csekély hányad tulajdonosai ismeretlenek.


Becslések szerint a főrészvényes Dikshit tulajdoni hányada 31 százalékra zsugorodott és a többi tulajdonos is hasonló arányban csökkentette részesedését a 4 milliárd papírból 781,8 millió darabot piacra dobva. Elemzők úgy vélik: tekintettel a nagy érdeklődésre, lesz második kör is, azaz további 115,3 millió részvényt dobnak piacra, ám a cég vezérigazgatója, Richard Segal úgy nyilatkozott, hogy erről csak később, várhatóan júliusban döntenek. A mostani bevételeket új termékek kifejlesztésére, akvizíciókra, terjeszkedésre kívánják fordítani.

A siker nyomán várhatóan hamarosan megjelenik a nyilvános piacon egy másik „szerencsejátékos” is, az online kaszinót működtető 888.com. A kibocsátás értékét 1,6 milliárd dollárra várják az elemzők. Az ugyancsak internetes, ám sportfogadásokra specializálódott Sportingbet részvényeit már jegyzik a londoni tőzsde előszobájának tekintett Aim-piacon. Alig néhány hete ugyanitt forog az Empire Online, s hasonló lépést fontolgat a Betfair is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik