Gazdaság

Az öngondoskodásé a jövő?

admin
admin

2005. 03. 17. 08:00

Robbanásszerű fejlődés zajlik Magyarországon az önkéntes egészségpénztárakban. Ezzel együtt még mindig alacsony a taglétszám, s bőven van mit finomítani a szabályozáson - véli egészségpénztári szakértő szerzőnk.

Kilenc hónap alatt annyian léptek be tavaly a pénztárakba, mint a szervezetek indulásának első nyolc évében, vagyis 2001 végéig összesen. Ez azt jelenti, hogy minden második önkéntes egészségpénztári tag az elmúlt két évben vált azzá. Hasonlóan bővültek a pénztári befizetések is, amelyek mára meghaladták a 15 milliárd forintot. Pénzügyi kereteikből a tagok 10,5 milliárd forintot el is költöttek egészségügyi szolgáltatásokra. Az egészségpénztárak iránt megnyilvánuló érdeklődés szükségessé és lehetővé teszi fejlődésük feltételrendszerének korszerűsítését.


HÁROM LÁBON. Az egészségbiztosításnak Magyarországon három finanszírozási formája van: a kötelező, társadalmi szolidaritáson alapuló „állami” egészségbiztosítás, az üzleti biztosítók kockázatalapú, profitérdekeltségű tevékenysége, valamint az önkéntességen alapuló egészségpénztári rendszer. Jelenlegi súlyuk érzékeltetésére: 2003-ban az egészségbiztosítási alap kiadásai 1200 milliárd forintot tettek ki, a biztosítók betegségbiztosítási díjbevétele 5 milliárd forintra, az egészségpénztárak tagdíjbevétele pedig 14,2 milliárd forintra rúgott. Az egészségügyi kiadásokon belül tehát nem éri el a 2 százalékot annak az öngondoskodásnak az aránya, mely szemléletnek a meghonosítására az önkéntes egészségpénztárakat kitalálták. Elvégre a pénztárak célja az, hogy a tagok a befizetésekből tb-ellátást pótló, azt kiegészítő szolgáltatást kapjanak, sőt a közvetlen egészségügyi szolgáltatások mellett az egészségük megőrzését hosszabb távon biztosító, szélesebb értelemben vett egészségvédelmi kiadásokat is elszámolhassanak.

Míg a nyugdíjpénztárak már korábban is szárnyaltak, az egészségpénztárak 2001 előtt csupán vegetáltak, aminek oka mindenekelőtt az előnytelenebb adózási feltételekben keresendő. Ezek egységesítése azonban az egészségpénztárak taglétszámának látványos növekedését eredményezte.

A szolgáltatás igénybevételének családi jellegére is tekintettel az érintettek száma 1,0-1,2 millió fő, azaz a lakosság mintegy 10 százaléka. Az alkalmazásban állók (3,9 millió fő) számához viszonyítva viszont a egészségpénztári tagok aránya még mindig alacsony: 8,3 százalék. Ezzel szemben ma minden harmadik foglalkoztatott tag valamelyik önkéntes nyugdíjpénztárban. Ráadásul az egészségpénztárakba a befizetések 80 százalékot meghaladó része a munkáltatóktól jön, azaz a tagoktól a jelentős egyéni adókedvezmények ellenére is csak minden ötödik forint érkezik. A családtagokat is figyelembe véve a tb-kassza átlagosan egy főre jutó évi mintegy 120 ezer forintos kiadását a tagok közel 20 ezer forinttal egészítik ki. Az érintettek egymillió körüli számára tekintettel ez már ágazatilag is figyelmet érdemlő.

ELTALÁLT ADÓKEDVEZMÉNYEK. Az egészségpénztárak legjobban „eltalált” szabályozási paramétere az adókedvezmények rendszere. Ez akár változtatás nélkül is még éveken keresztül jó húzóerő lenne, még ha kétirányú fejlesztés, finomítás el is képzelhető. Egyrészt a jelenlegi tagi adókedvezmény pénzben történő visszautalása helyett a tag részére, de a pénztárba, az egyéni számlájára való utalás az egészségügyi célú forrásokat bővítené. (Az ilyen célú előkészítés már elkezdődött.) Másrészt alkalmazható lenne, hogy a kedvezmények egy részét ne a befizetéssel egyidejűleg, hanem később, meghatározott szolgáltatások igénybevételekor utalják vissza, akár differenciált mértékkel.

Ha az egészségpénztári rendszer további dinamikus fejlődése kívánatos, akkor új alapokra kellene helyezni a szolgáltatás igénybevételének szabályozását. Egyszerű, áttekinthető, szükséges és elégséges regulákat kellene bevezetni, korlátok helyett mozgásteret adni.

A szabályozás eredményezhetné, hogy az indokolt, de csak a valóban indokolt esetben a tag orvosi felügyelet mellett vegyen igénybe szolgáltatásokat, egyébként pedig az egyén racionális magatartására kellene jobban építeni. Az egyéni és közösségi elszámolások erősítése, szélesítése hosszabb távon igencsak „kifizetődő” lehet a tudatosabb egészséges életmódban, prevenciós magatartásban.


A fenti megállapítások nem légből kapottak, azokat számos, a gyakorlatban tapasztalható körülmény támasztja alá. A rendelet például 8 szolgáltatáshoz orvosi javaslatot ír elő. Nem részletezi azonban például, hogy alkalmanként kell-e beszerezni a javaslatot, miként azt sem, hogy az hosszabb időre is érvényes-e, és hogy szükség van-e vizsgálatra. Szakmai iránymutatást az orvosok nem kaptak, tisztázatlan, hogy munkaköri kötelességük-e, vagy külön díjazásért végezhetik a javaslat elkészítését, vagy például megtagadhatják-e azt. Egyáltalán, valóban szükséges-e egy kosárlabda vagy egy szobakerékpár megvásárlásához előzetes orvosi javaslat? Az intézkedés oda vezetett, hogy az egymillió szolgáltatásra jogosult évente egymillió alkalommal növeli a beteg-orvos találkozások számát. Az orvosi javaslat jelenlegi rendszere szaporítja a paraszolvencia alkalmakat, miközben a pénztári szisztéma – a kizárólag ellenőrzött számlázásra építve – kifejezetten (és eredményesen) ezzel szemben hatott eddig. A gyakorló pénztári vezetők és még inkább a tagok véleménye az, hogy felesleges, kizárólag adminisztratív teendőkről van szó, amelyek az adott tag egészségügyi állapotát nem befolyásolják.

Vannak más problémák is. Meg lehet például vásárolni egészségpénztáron keresztül a közvetlen lakossági felhasználásra alkalmas, minőségi tanúsítvánnyal rendelkező orvostechnikai eszközöket. A pénztárba benyújtott számlából azonban leggyakrabban nem derül ki, hogy a megvásárolt áru valóban orvostechnikai eszköz-e.

NAGYOBB DÖNTÉSI SZABADSÁGOT! A szabályozás továbbá pontosan tartalmazza, hogy a tag milyen szolgáltatásokat, termékeket számolhat el szja-kötelezettség nélkül. Így nem ad arra lehetőséget, hogy a tag vagy a pénztár – akár orvosi ellenőrzéssel alátámasztva – speciális körülményeket megoldjon, olyanokat, mint például a lisztérzékenyek, tejérzékenyek, bőrbetegségben, vagy daganatos megbetegedésben szenvedők nem kifejezetten gyógyszeres igényei.

A szolgáltatási kormányrendelet 2005-től az üdülésnél és a sporteszköz-vásárlásnál értékkorlátot szab. Ez ellenérzést váltott ki a tagok körében. Az intézkedés jellemzően a saját jövedelmükből többet „előtakaréskoskodó” tagokat érinti, akiket adminisztratív módon akadályoz költésükben. A tagok pénzügyi kereteikkel „gazdálkodnak”, egy-egy üdülésre, nagyobb értékű sporteszközre összegyűjtik a befizetéseket. A pénztártagok esetében méltányolhatónak tűnő elvárás, hogy a – korlátozott adókedvezménnyel járó – egészségpénztári rendszerben rekreációjukat eltölthessék üdülés keretében is, értékhatártól mentesen, s függetlenül attól, hogy kapnak-e eközben egészségügyi szolgáltatást vagy sem.

Egyre inkább látszik, hogy tevékenysége alapján az egészségpénztár pénzügyi szolgáltató szervezet. Az operatív, pontos és gyors nyilvántartási követelmények szinte a bankszerű működés elemeit kényszerítik ki. Ebből az aspektusból nézve nemcsak a szervezet, hanem az irányítás egészének az újragondolási igénye is felmerül. Jelenleg a pénztárak az önkormányzatiság elvén építkezve közgyűlés, küldöttközgyűlés, ezek által választott igazgatótanács és ellenőrző-bizottság irányításával működnek. A pénztárak fejlődése nyomán azonban megérett a helyzet arra, hogy – az önkormányzati (önigazgató) pénztár modelljét is fenntartva – megjelenhessen önálló piaci termékként a pénztárszolgáltató/üzemeltető által kínált „vállalkozói” egészségpénztár is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.