Birodalmak történeteként is felfogható az emberiség útja az ősidőktől kezdve. Ez a vezérlő gondolata Stephen Howe Birodalmak című igényes, ötletes kis könyvének. Az oxfordi professzor dolgozatában, már korunkhoz közeledve, izgalmas kérdésekre keres választ. Melyek az európai birodalomépítés sajátosságai? Miként sikerült a nyugat-európai birodalmaknak az elődeiknél sokkal inkább átalakítaniuk a világot? Miért maradtak fenn a múlt század közepéig, majd azután miért is omlottak össze viharos gyorsasággal? És ha az ilyen és hasonló talányokra a politológus professzor nem is tudott kielégítő válaszokat adni, elismerendő, hogy a másfélszáz oldalas tanulmány, úgy is, mint világos stílusú ismeretterjesztő munka, nem csak hasznos, de kellemes olvasmány is. 
De lássuk, miként is állunk a birodalommal, az impériummal, ami sokak szerint valami rossz dolog. Merthogy nem kedveljük a hozzá kapcsolható fogalmakat, mint az imperializmus, a kolonializmus, miként a neokolonializmust vagy a sokat szapult globalizációt sem. Persze nem csekély gondot okoz, hogy e fogalmak körül óriási a zűrzavar, hiszen „politikai és erkölcsi töltetük is van”, következésképpen az „imperialisták, kolonialisták minősítés egyúttal elmarasztaló ítéletet is tartalmaz”. Így azután nem túl meglepő, hogy a birodalmakkal kapcsolatos képzetek az utóbbi évszázadban csaknem közutálat tárgyaivá váltak. Nincs ez másképp az egykori Szovjetunió – „a gonosz birodalma” -, vagy épp a győzedelmes amerikai világbirodalom mai minősítésével sem.
Azonban, még ha nem is sikerült a bölcs szakértőknek egy minden tekintetben kielégítő definíciót találni, a „részeredmények” tekintetében van bizonyos haladás. Így valamelyes közmegegyezés tapasztalható a birodalom néhány fő vonásának elismerésében. Lássunk néhányat: a birodalmak hatalmas kiterjedésűek, s jellemzőjük az etnikai, nemzeti és gyakran vallási sokszínűség, továbbá többnyire egy domináns központból és alárendelt, kizsákmányolt perifériákból állnak.
Térjünk még vissza a XIX. század végén még fénykorát élő imperializmus fogalmához. Bizonyára már csak a (leg)idősebbek emlékeznek a hajdani ideológiai oktatáson szereplő alapműre, Lenin Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka című, 1917-ben írt „Népszerű tanulmányára”. Talán meghökkentő, talán nem, hogy az itt kifejtett nézetek, ha módosított formában is, napjainkban ismét megjelennek úgy, mint az amerikai imperialista külpolitika és általában a posztkolonializmus szigorú megrovása. Sőt, olyan vélekedések is felbukkannak napjainkban, amelyek szerint „a globalizáció és az imperializmus egyazon dolog két különböző elnevezése”.
A felsőbbrendűségbe vetett hiten és az ezt igazoló érvrendszeren alapuló hagyományos birodalmak kora kétségtelenül lejárt. A második világháborút követő két évtizedben meglepő gyorsasággal ment végbe az európai gyarmatbirodalmak felbomlása. Ma még azonban nehéz megmondani, hogy a hidegháború utáni, a korábbitól minden tekintetben eltérő világ mennyiben is különbözik a régitől. Csak anynyit mondhatunk, hogy jelenleg a vetélytársak nélkül maradt Amerika képvisel egyedül olyan erőt, mint egykoron az egész akkor ismert világot uraló Római Birodalom. De hát, ha így is van, az iraki háborúba belebonyolódott, terrortámadásoktól rettegő új világban sok derűlátásra nincs okunk.
Stephen Howe: Birodalmak • 168 oldal • Magyar Világ Kiadó, 2004. • Ára: 1660 forint
