Gazdaság

ÖSSZEFOGÁS A MOBIL-ADATÁTVITELÉRT – Hordozható iroda

admin
admin

1996. 10. 23. 00:00

Szakértők szerint Európában több mobiltelefont használnak, mint az Egyesült Államokban vagy Japánban. A mobil-adatátvitel viszont hiánycikknek számít az öreg kontinensen. E hiány kiküszöbölésére az érdekelt gyártók és szolgáltatók - az Intel kezdeményezésére - a közelmúltban laza összefogást hoztak létre.

Az Intel Europe vezérigazgatója, Hans Geyer október elsején egy berlini konferencián jelentette be, hogy 10 vállalat összefogásával megalakították a Mobile Data Initiative (MDI) nevű szervezetet. A kezdeményezés célja, hogy elősegítse az Intel alapú hordozható számítógépeken lebonyolítható mobil-adatátvitel terjedését. A csoport tagjai a GSM-technológia legjelentősebb gyártói és szolgáltatói; köztük van például a Toshiba, amely a mobil-számítástechnikai eszközök piacának vezető forgalmazója, a készülékgyártók közül pedig a Nokia és az Ericsson. A kezdeményezés résztvevői egyelőre a mobiltelefonokkal legjobban ellátott régiókban: Nagy-Britanniában, a skandináv országokban és Németországban fejtik ki tevékenységüket. A szerveződés azonban nyitott, bármely érdekelt cég csatlakozhat hozzá.

A szélesebb értelemben vett GSM-piac szereplőinek összefogását elsősorban az indokolja, hogy Európában több mobiltelefont használnak, mint az Egyesült Államokban, illetve Japánban. A kontinensen összesen 20 millió előfizetőt tartanak nyilván. A szakértők mégis elégedetlenek, mert minden 50 GSM-hívásból mindössze egynek célja az adatátvitel. Vagyis csaknem valamennyi hívás szóbeli kommunikációra épít, miközben a hagyományos, vezetékes hívások 46 százaléka már nem beszéd-, hanem adatátvitel-centrikus. Hogy miért nem használják ki a mobiltelefonok tulajdonosai az adatátvitel lehetőségét? Mert attól félnek, hogy az ezzel járó kiadások – a szükséges berendezések beszerzése – nem térülnek meg számukra, miközben a mobil-kommunikáció előnyeiről láthatóan meg vannak győződve, hiszen néhány év alatt rengetegen vettek mobiltelefont. Az MDI erre az ellenmondásra próbálja felhívni a figyelmet, oly módon, hogy igyekszik megismertetni a felhasználókkal a mobil-adatátvitel előnyeit, az ebben rejlő takarékosságilehetőségeket.

Ha szemügyre vesszük, mire jó ez a szolgáltatás, rögtön világossá válnak ezek az előnyök. Akik jelenleg is használják mobilkészülékeiket adatátvitelre, általában elektronikus leveleket küldenek és fogadnak, cégük adatbázisaiból kérnek le adatokat, gyorsjelentéseket küldenek utazásaik eredményeiről és költségeiről, pénzügyi (például átváltási) információkat szereznek, friss piaci ismeretekkel töltik fel cégük nyilvántartásait, faxokat adnak és fogadnak papírfelhasználás nélkül, illetve egyes nekik szóló utasítások megerősítését kérik írott formában.

Ezek a konkrét felhasználási módok jól jelzik, milyen típusú lehetőséget kínál a mobil-adatátvitel. Öt alapvető csoportról beszélhetünk:

1. A vezető menedzserek utazásaik közben is naprakész, számszerűen pontos információhoz juthatnak cégük helyzetéről.

2. A kereskedelmi apparátus akár óráról órára adatokhoz juthat a piaci változásokról.

3. A szervizszolgálatok munkatársai a javítás helyszínén is hozzájuthatnak az ügyfél berendezésének központilag nyilvántartott, konkrét technikai adataihoz.

4. A befektetési tanácsadók, tőzsdei ügynökök percre kész információkkal láthatják el megbízóikat, és írott befektetési utasításokat fogadhatnak tőlük.

5. A kutatóintézetetek, elsősorban a közvélemény-kutatók megrendelőik kérésére azonnal továbbíthatják felméréseik eredményeit.

Az MDI-ben részt vevő cégek álláspontja szerint a mobil-adatátvitel felhasználási lehetőségei végtelenek. Az újabbnál újabb felhasználási módokat a fogyasztók maguk fedezhetik fel.

A mobil-adatátvitel lehetőségei végtelenek

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

CHICAGO, IL - AUGUST 13: Four-year-old Leo Griffin leaves a protest against the alt-right movement held to mourn the victims of yesterdays rally in Charlottesville, Virginia on August 13, 2017 in Chicago, Illinois. One person was killed and 19 others were injured in Charlottesville when a car plowed into a group of activists who were preparing to march in opposition to a nearby white nationalists rally. Two police officers were also killed when a helicopter they were using to monitor the rally crashed.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.