Gazdaság

BÚZA HELYETT LISZTEXPORT – Kvótaváltó

admin
admin

1996. 07. 31. 00:00

A megyei aratási részeredmények 8-20 százalékkal is elmaradnak a tervezettől. Ennek megfelelően augusztus végén-szeptember elején az érintett tárcák várhatóan nem növelik majd az egymillió tonna búzára, kétszázezer tonna lisztre vonatkozó exportkeretet.

Az idei búzatermés minden bizonnyal nemcsak a tavaly elért 4,6 millió tonnánál, hanem az erre az évre előirányzott 4,2-4,4 millió tonnánál is lényegesen szerényebb lesz. Az 1,1 millió hektár búzaterület 75-80 százalékának betakarítása alapján a szaktárca államtitkára a várt 4 tonna helyett csak 3,3 tonnás átlagtermésre számít. Más szakértők 3,6-3,9 millió tonnás országos összhozamot jósolnak.

Mivel az exportkeret aligha nő majd, a Gabonaszövetség most a búzaexport-engedélyek lisztre válthatóságáért lobbyzik. Makay György főtitkár szerint ugyanis nem mindegy, hogy egyszerű alapanyagként vagy magasabb feldolgozott termékként értékesül külföldön a búza. Az átválthatóságról azonban az Agrárrendtartási Tárcaközi Bizottság múlt pénteki ülésén nem sikerült megegyezni.

A Földművelésügyi Minisztérium javaslatával az átváltás mellé állt. Az indítvány szerint a búzaexport-engedélyeket augusztusban lehetne lisztkiviteli passzusra váltani. A belföldi búzaár ugyanis magasabb, mint a külpiaci, így a gabonát nehéz jól eladni, feldolgozottabb termékkel azonban még lenne esélyük a magyar kereskedőknek.

Makay szerint azonban a pénzügyi és az ipari tárca képviselői nehezményezték, hogy a szolgálati út megkerülésével az átválthatóság ötlete előre kitudódott. Sőt, egyes vélemények szerint éppen emiatt ment fel a búza ára. (A gabonaár-robbanásról elemzésünket lásd a 45. oldalon.) A pénzügyi tárca az átváltásért díjat akar felszámítani. Makay azonban az átváltási díjat egyszerű exportlefölözésnek tekinti, miközben erre nincsen ok. A drága hazai búzából ugyanis nehéz versenyképes áron lisztet őrölni. Az sem igaz szerinte, hogy azért drágult a búza, mert az átváltási terv kiszivárgott, hiszen az áremelkedés már korábban megkezdődött.

A Gabonaszövetség május végén tanulmányt készített a kabinet számára, amelyben a várható áremelkedés hatásaira hívta fel a figyelmet, de hiába. Amit leírtak, bekövetkezett. A félresikerült exportszabályozás csapdájába sokan beleestek. Az egymillió tonna búza exportkvótából 300 ezret kaptak a kereskedők, 700 ezret pedig a termelők. (Utóbbi engedélyre váltásának augusztus 1-jei határideje előtt egy héttel 475 ezer tonnára váltották ki a papírt.) Kialakult a “kvótakereskedelem, a kiviteli lehetőségek másodlagos piaca. Aki azonban tonnánként kétezer forintért megvásárolta a kiviteli kvótát, most nem tud elfogadható áron búzát vásárolni az exporthoz. Ezért szeretnék sokan, menekülési lehetőségként, lisztre váltani a kiviteli engedélyt. Ha azonban erre rászámítják az esetleges átváltási díjat, akkor lényegében ez a lehetőség is megszűnik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.