Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának budapesti irodája hozzásegíti a Magyarországon élő menekültek egy részét ahhoz, hogy ne segélyeken tengődjenek, hanem önálló egzisztenciát teremtsenek.
A volt Jugoszláviából Magyarországra menekült és tartósan itt maradt mintegy hatezer ember közül négyezren élnek táborokon kívül. Legálisan nem vállalhatnak munkát – ez az egyetlen, ám annál lényegesebb különbség, amelyben helyzetük eltér a többi külföldiétől.
A Menekültügyi Hivatal és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is folyósít nekik segélyeket. Philippe Labreveux, a UNHCR budapesti képviselője elhatározta, hogy a világszervezet által nyújtott havi juttatás helyett egy összegben, készpénzben kisvállalkozási támogatást kínál azoknak, akik képesek saját lábra állni. A cél az, hogy a menedékes (és családja) viszonylag rövid idő alatt önfenntartóvá váljon, munkahelyet teremtsen önmagának. Kézenfekvő lett volna civilszervezetekre bízni a program végrehajtását. Labreveux azonban azt tapasztalta: a nem kormányzati szervezetek vezetői, ahelyett, hogy szervezeteik humanitárius célkitűzéseire összpontosítanának, főként azon fáradoznak, hogy intézményeket, azokban pedig stabil állásokat hozzanak létre – saját maguknak. Ezért a főképviselő végül maga vette kézbe a dolgot.
Amikor belevágott, alig ismerte a magyar viszonyokat, azt pedig még kevésbé tudta, képesek-e egyáltalán a háború elől menekült emberek arra, hogy vállalkozzanak. Megállapított egy igényelhető maximális összeget – ez kétezer dollár, amelynek forintban folyósított összege értelemszerűen változik – és úgy döntött, kiiktat minden lehetséges bürokratikus elemet. Így a sikeres pályázó nem valamely pénzintézeten keresztül kapja meg a támogatást, hanem közvetlenül a UNHCR-től. – Ez nem kerül semmibe, csak egy kis munkát jelent nekünk. Nincs adminisztráció, a folyamat pedig gyorsabb és olcsóbb, mint ha valamely civilszervezetet kérnénk fel a lebonyolításra – magyarázza.
A menedékesek között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tanácsadói osztják ki, majd gyűjtik össze a jelentkezési nyomtatványokat. A UNHCR elvárja, hogy a pályázó képes legyen az általa választott üzleti tevékenységhez tervet, előkalkulációt készíteni. Ha erre nem képes, sohasem lesz belőle vállalkozó (a menekültek jelentős részének erre iskolázottság vagy tapasztalat híján eleve nincs esélye).
A “máltaiak” felkeresik lakhelyén a jelentkezőt, feltérképezik megbízhatóságát, tervének életképességét. Ha a menekült többet tud a kérdezőnél, akkor valószínűleg képes felbecsülni a vállalkozás várható kockázatát is. A kérvények összegyűjtése és első értékelése után a jelentkezőket egybehívják, lehetőleg olyan hely közelében, ahol többségük él, és ott Labreveux és munkatársai, valamint a “máltaiak” egyenként meghallgatják őket. A tíz-tizenöt perces beszélgetések a többi jelentkező előtt zajlanak, egyrészt pedagógiai megfontolásból, másrészt azért, mert a menekültek így kevésbé térnek el a valós tényektől. Két-három hetente tartanak ilyen interjúsorozatot, amelynek végén minden pályázatot elbírálnak. A két döntő szempont az üzleti terv életképessége és a pályázó megbízhatósága (értsd: elszántsága a munkavégzésre).
A döntés természetesen szubjektív elemekre is épül. Labreveux célirányos kérdésekkel igyekszik kiszűrni az olyan pályázókat, akik már önfenntartók, vagy akiknek beadott kérvényén látszik, hogy nem komoly az elhatározásuk, a pénzt nem vállalkozásra kérik. Ugyancsak kizáró tényező, ha valaki már működő, valamiért likviditási gondokkal küzdő cége számára kér segítséget, vagy ha egy család több tagja is benyújtja támogatás iránti igényét. Amikor a UNHCR munkatársai legközelebb találkoznak a pályázatok nyerteseivel, már át is adják nekik a megítélt összeget, készpénzben.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a menekültek olyan tevékenységre vállalkoznak sikeresen, amelyben hazájukban jártasságot, tapasztalatot szereztek. Sokan már korábban, a menekülttáborból kikerülve tettek lépéseket az egzisztenciateremtés érdekében, például földet béreltek vagy betéti társaságot alapítottak. – Fontos, hogy a bruttó nyereség 12 havi megtérülését a jelentkező pontosan kiszámítsa. Nyilván jobban kalkulálható egy sertéstenyészet várható nyeresége, mint mondjuk egy falatozóé vagy egy ácsműhelyé, de mi akkor adjuk meg a kért összeget, ha a bruttó nyereség (a munkaerő-befektetést nem számítva) eléri a befektetés 50 százalékát, havi 30-40 ezer forintos jövedelmet biztosítva. Különben a menedékes nem önellátó. Nem ritka a 200, sőt 300 százalékos bruttó nyereség sem – mondja az ENSZ-diplomata.
Körülbelül fele-fele arányban pályáznak növénytermesztési és állattenyésztési, illetve kis- és kézműipari szolgáltatási projektekkel. Kereskedelmi vállalkozásokat nem támogatnak, mivel Labreveux megítélése szerint az e szférában masszívan jelen lévő szürke- és feketegazdaság miatt túl nagy a konkurencia, nehéz előre látni egy induló kisvállalkozás életképességét. A mezőgazdasági tevékenységnél a UNHCR budapesti irodája – tapasztalatai alapján – bizonyos minimumokat is meghatározott, amelyek tértől és időtől függően alkalmazhatók. Eszerint nyereséges az állattenyésztő, ha legalább 3-4 tehenet vagy 5-6 anyakocát vagy 20-25 nősténynyulat vagy 30 méhcsaládot tart. A szolgáltató szférában is megfigyeltek hasonló alsó küszöbértékeket.
Az 1995 szeptembere és 1996 júliusa közötti időszakban összesen mintegy 570 menekült nyújtott be kérvényt a támogatásra, közülük 170-en meg is kapták azt. Kezdetben minden második pályázat eredményes volt, ez az arány azóta romlott. Részint szigorúbb követelményeket támaszt a UNHCR, mint kezdetben, másrészt több a komolytalan pályázat. A beindult bt.-k sorsát nyomon követve kiderült: azoknak több mint 80 százaléka sikeres.
– Amikor a menekült elnyeri a kisvállalkozási támogatást, azonnal le kell mondania a UNHCR-tól addig kapott segélyről (ez családtagonként négyezer forint havonta). Még nem akadt pályázó, aki ennek hallatán visszakozott volna. Az UNHCR természetesen nem “pénzcsináló” szervezet. Az a dolga, hogy a világszervezet által humanitárius célra összegyűjtött eszközöket juttassa el olyanoknak, akiknek arra valóban szükségük van. A kisvállalkozói támogatás bevezetésével mégis “megtérül” a befektetésünk, hiszen a menekült leválik az ENSZ-segély borjúköteléről, saját lábára áll. A pályázók zöme előbb-utóbb talán a közreműködésünk nélkül is önellátó lenne, mi csak felgyorsítjuk ezt a kedvező folyamatot – mondja Labreveux.
