Idén január elsejétől a csomagolásra vonatkozó hazai szabályozások, előírások jelentősen megváltoztak, miután hatályba lépett az új élelmiszertörvény és a környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó törvény.
Az élelmiszertörvény, annak végrehajtási rendeletei és a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai az európai jogharmonizáció keretében készültek, és a fogyasztók érdekeit védik. A bennük megjelenő kötelezettségek mindegyike konform az egységes európai szabályokkal, és így segítheti a magyar élelmiszerek exportját is. Kár, hogy csomagolási előírásai – egyelőre legalábbis – nem minden csomagolt termékre, hanem csak az élelmiszerekre szólnak.
A csomagolóeszközökre is vonatkozó környezetvédelmi termékdíjtörvény az előzőekben említettekkel szemben éppen egy az európai formáktól eltérő, speciális magyar megoldást testesít meg. Mondhatnánk azt is, hogy a környezetvédelmi termékdíj bevezetésének nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A fogyasztói árakon hatását nem lehet érzékelni, még áremelések ürügyeként sem igen találkozhatunk erre való hivatkozással. Egyrészt, mert a termékdíj tényleg nem magas, másrészt, mert sok cég egyszerűen nem is foglalkozik a termékdíj bevallásával és befizetésével. A hatálybalépés utáni első félév végén a bejelentkezett cégek száma és a bevallott termékdíj mértéke lényegesen elmarad a várttól, az előzetes becsléseknek csak a felét éri el.
A csomagolóeszközökre vonatkozó környezetvédelmi termékdíj adóként való beszedése nem európai megoldás, és aligha lehet tartós. Objektív hátránya, hogy a költségvetés rosszabb hatékonysággal képes az újraelosztás révén gazdasági célok megvalósítására, mint az üzleti szféra, szubjektív hátránya pedig, hogy az emberek igencsak idegenkednek minden újfajta adó jellegű befizetéstől. Szakértői vélemények szerint a jelenlegi módon beszedett termékdíj nem fog komoly fejlesztési, környezetvédelmi programok fedezetéül szolgálni.
A csomagolással foglalkozó cégek a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség koordinálásával kidolgoztak egy “eurokonform” javaslatot a csomagolási hulladékok piacgazdasági eszközökkel való feldolgozására. Ennek lényege, hogy külföldi példákhoz hasonlóan, az érdekelt cégek létrehoznának egy nonprofit “kezelést koordináló szervezetet”, amely díjfizetés ellenében a jelenlegi termékdíj-kötelezettektől (csomagolóeszközöket gyártók, csomagolók, importőrök) átvállalná a csomagolóeszközök gyűjtését, újrahasznosítását, hőtermelési céllal való elégetését stb. Ez a koordináló szervezet kötne egy szerződést az önkormányzatokkal is, amely alapján megtérítené számukra a vegyes és a szelektív hulladékgyűjtés költségei közti különbséget. Mindemellett a szervezet kapcsolatban állna a hulladékhasznosító cégekkel, amelyeket ellátna piaci értéken – azaz pénzt kapna vagy pénzt fizetne az egyes anyagok átadásáért – a feldolgozható, illetve megsemmisítendő csomagolási hulladékkal. E koordináló szervezet indulásához persze nélkülözhetetlen az állami segítség. Lehetőséget kellene kapnia saját védjegyének (zöld pont) használatára is.
A hazai szakemberek megszokták, hogy kötelező érvényű szabványok tartalmazták a csomagolással, illetve csomagolóeszközökkel szemben támasztott műszaki követelményeket. A szabványosításról szóló új törvény megszüntette a szabványok kötelező jellegét, most csak azok alkalmazása kötelező, amelyeket valamely hatóság külön rendeletben kötelezőnek nyilvánított. Az élelmiszerekre vonatkozó termékszabványok nem kötelezőek, mivel az élelmiszerek csomagolási követelményeit jellemzően nem termékspecifikusan, hanem végre egységesen az élelmiszertörvény és végrehajtási rendeletei továbbá a kötelező élelmiszerkönyv előírásai tartalmazzák. Az eddig kötelező érvényű szabványok változatlan tartalommal érvényben maradtak, azok továbbra is irányadónak tekinthetők.
Az élelmiszertörvény és végrehajtási rendelete az Európai Unió irányelveivel konform új jelölési követelményeket határoznak meg, amelyek jelenleg csak az élelmiszerekre kötelezőek, de várható kötelezővé tételük az összes csomagolt termékre.
A közhit az európaiság szimbólumát látta a nyugati termékeken található “e” jelben. Eddig nem volt jogszabályi alapja e jel magyarországi használatának. A Magyar Élelmiszerkönyv új előírásai révén már jogszerűvé vált a csomagolásnak az európai előírásoknak megfelelő töltési mennyiségére utaló “e” betű feltüntetése. Az “e” jel akkor tüntethető fel a névleges mennyiség jelölésének közelében, ha a csomag névleges mennyisége megfelel a tételesen felsoroltaknak és az adagolás pontossága kielégíti az új követelményeket.
Új kötelezettséget jelent, hogy a csomagolt termék megnevezését, nettó mennyiségét és a minőség megőrzésének időtartamát “feltűnő helyen, egy látómezőben kell elhelyezni”. Ezek legkisebb engedélyezett betűméretét a becsomagolt termék mennyiségének függvényében 2 és 6 mm közötti magasságban írja elő az Élelmiszerkönyv.
Ugyancsak az Élelmiszerkönyv rendelkezik egyik új előírásában arról, hogy meghatározott termékek a jövőben csak a felsorolt tömeg- vagy térfogategységeknek megfelelő mennyiségben csomagolhatók és hozhatók belföldön forgalomba. Ezek a mennyiségi egységek az 1000 gramm osztásával képződnek, azaz 1000 g, 500 g, 250 g, 125 g, 62,5 g. Így például a kávé, a vaj, a friss sajtok nálunk használt 100 g-os egysége helyébe a Nyugat-Európában megszokott 125 g lép.
Az eddig megszokottól eltérően szabályozza a Magyar Élelmiszerkönyv a mennyiségi tűréseket is. Míg eddig egy darab termék mennyiségi eltérésére vonatkoztak a megkötések, az új előírásban a tényleges nettó mennyiségek átlaga nem lehet kisebb a névlegesnél, és ezt egészíti ki az egyes darabokra megengedett eltérés. Mindkettőre megfelelő ellenőrzési szabályt is tartalmaz az előírás.
Az új előírások nemcsak az eddigi magyar szabványoktól eltérő tűréshatárokban különböznek a régiektől, hanem megközelítésükben, filozófiájukban is. A mostani szabályozás célja, hogy az adagolt átlag minden határon túl közelítse a névleges mennyiséget, azaz a névlegesnél kevesebbet nem szabad adni, a névleges fölötti mennyiség viszont a csomagoló cég számára veszteség. Az adagolások pontosságát a hazai gyakorlatban ma még a legtöbb helyütt manuális módon szabályozzák, az új előírások ezzel is betarthatóak.
Az Élelmiszertörvény és végrehajtási rendelete újraszabályozza az élelmiszerekhez alkalmazható csomagolóanyagok használatát. Azokat a csomagolóanyagokat, amelyeket korábban az adott élelmiszerfajta csomagolására nem használtak vagy összetételét időközben megváltoztatták, engedélyeztetni kell. Egy csomagolóanyagra az engedélyt nem mindenfajta élelmiszer csomagolására adják, hanem csak az élelmiszerek egy-egy, hasonló jellemzőkkel rendelkező csoportjára.
