Gazdaság

Szállodaláncok új kezekben

Londonban az elmúlt héten pont került a City történetének legnagyobb volumenű, szállodaipart érintő tranzakciójára. A brit vendéglátó-ipari konszern, a Granada megszerezte a szintén brit Forte hotellánc 66 százalékot meghaladó tulajdonjogát. A Granada tavaly novemberben tett 3,4 milliárd fontos vételi ajánlatát ez év elején 3,8 milliárdra emelte, majd a tőzsdei felvásárlás során a Forte-részvények árfolyam-emelkedése miatt további 100 millió fonttal toldotta meg az összeget.

Az évkezdet óta egyébként ez már a második szállodaláncot érintő felvásárlási ügylet. Az első a Hongkong Wharf Holding tulajdonát képező Omni lánc 35 szállodájának eladása volt; a vevő, az amerikai TRT mintegy 500 millió dollárt fordított az ügyletre. Elemzők szerint ez évben több szállodaipari felvásárlás várható, elsősorban amerikai, valamint ázsiai befektetők megjelenésére számítanak az elmúlt két évben már amúgy is átalakulóban lévő európai hotelpiacon. Mint az az Arthur Andersen egy közelmúltban közzétett elemzéséből kitűnik, a különböző légitársaságok, amelyek a ‘70-es évek végéig jó néhány szállodaipari érdekeltséget szereztek, az utóbbi időben sorra kivonulnak e területről, helyüket többnyire távol-keleti vevőnek adva át. Így lett például a Lufthansa volt leánya, a Kempinski a thaiföldi Dusit Sindhorn csoporté 1994-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik