Élet-Stílus

Kevesebb alkohol, nagyobb élvezet – A sörök útján Olly Smith-szel

Ha mondanunk kellene sörnagyhatalmakat, a felsorolást valószínűleg Nagy-Britanniával kezdenénk, majd folytatnánk Belgiummal, Németországgal, Hollandiával, megemlítenénk Csehországot, és így tovább. A listánkról talán még le is felejtenénk az Egyesült Államokat, miközben Észak-Amerikában elképesztő kultúrája van a sörnek, ami most virágzását éli.

Olly Smith író, tévés-rádiós műsorvezető és borszakértő a Sörök útján 2. évadában ismét útra kel, hogy végigigya az Egyesült Államokat, és bemutassa a kézműves sörök népszérűsödését Amerika-szerte.

A Travel Chanel több országból hívott meg újságírókat Londonba, az eseményen egy sörtúrát lehetett végigcsinálni Olly Smith-szel. A szerencsések között volt a 24.hu is, vagyis én. Smith úgy vezetett minket végig ezen a londoni sörtúrán, mintha régi haverok lennénk, közvetlen volt, láthatóan jól szórakozott, az a fajta pali, akire nem lehet nem odafigyelni. Showman, de valószínűleg ezt nem csak én vettem észre, nyilván ezért szerepel a tévében.

Borzalmasan hülyén hangozna, ha elkezdenék panaszkodni, milyen nehéz is 12-15 sört végigkóstolni, de tényként azért rögzítsük:

kemény volt a tempó Londonban.

Főleg az elején, amikor korsókból kezdtük a sörkóstolást. Aztán kisebb poharakra váltottunk, így csúszott le egymás után a különböző sörfőzdék IPA-ja, APA-ja, világos sörei, kávés sörei és így tovább. Ha az ember 15 félét kóstol, nem csoda, ha nem minden részletre emlékszik. Nem azért, mert ittas – folyamatosan ittunk vizet a sörözések között, így a részegségnek még a határát sem súroltuk –, inkább csak azért, mert összefolynak az ízek és az élmények. Arra viszont kifejezetten emlékszem, amikor egy vörösboros hordóban tárolt sört ittunk, az valami lehetetlenül finom volt.

Olly Smith-ről

Többszörös díjnyertes borszakértő, televíziós személyiség, író, újságíró. A Debrett 500 listára – amely Nagy-Britannia legbefolyásosabb embereit nevezi meg – 2015-ben ő is felkerült, tehát a szigetország egyik legmeghatározóbb személyiségeként tartják számon. Ugyanebben az évben az Étel nagyszerű (Food is Great) kampányban kinevezték az Egyesült Királyság italnagykövetének. 2015 novemberében Pekingben és Sanghajban népszerűsítette a brit ételeket és italokat. Olly Smith számos alkalommal a vendég-házigazdája a Good Moring Sunday-nek a BBC Radio 2-n, emellett saját műsora is van ezen az adón, a Good Food Friday. Rendszeres borszakértője a BBC1 televízió Saturday Kitchen műsorának. A Travel Channel számára forgatta az Olly Smith: A sörök útján második évadát. Borozós-utazós sorozata, a Jeni és Olly borkalandjai a nyugati parton már Magyarországon is látható volt a Food Network és a Travel Channel tévécsatornákon.

A sörkóstolás előtt egy rövidebb interjút is készíthettünk vele. Elmondta, sokan, akik nem szerették korábbi munkájukat, de imádták a söröket, belevágtak a sörfőzésbe. Kipróbálták, milyen az, ha az embernek a hobbija a munkája, és Amerikában azt látta, ez sokaknak bejött. Hatalmas szenvedéllyel készítik el az italokat, mindig egyre jobbak akarnak lenni, tanulnak, utánaolvasnak, kísérleteznek, és egyre többen szeretnék ezt csinálni.

Szerinte ennek köszönhető a népszerűség, illetve annak, hogy a fiatalabb generáció mer kockázatot vállalni és belevágni valami rizikósba. Nagyon meglepődött azon, mennyi fiatal kezdett el foglalkozni a sörfőzéssel kalandvágyból.

Olly a második évadban bejárta Colorado, Texas, Arizona, Oregon és San Diego legjobb sörfőzdéit. Sok sört kóstolt meg, de ebben az évadban a hangsúlyt arra fektette, hogy inkább kisebb alkoholtartalmú, elegáns, kreatív söröket kóstoljon, mint például a görögdinnyés.

Kevesebb alkohol, nagyobb élvezet

– mondta.

A kóstolásnál számára az egyensúly a legfontosabb. Mindegy, hogy a sör világos vagy barna, ha nincs meg a balansz, ha csak egy íz dominál, az nem jó. Miközben azt is mondja, különböző pillanatokhoz, évszakokhoz más sör illik. Nyáron szívesebben iszunk valami könnyebb sört, télen viszont jöhetnek a barna, nehezebb sörök. De az elegancia mindig fontos, legyen kisebb az alkoholtartalma egy italnak, de abban legyen finesz. Azt is lényegesnek tartja, hogy ételt tudjunk párosítani a sörhöz, akár csak a borhoz, és ezzel már egyre több étterem foglalkozik. Nem gondolja, hogy a bor egy magasztosabb ital lenne a sörnél, éppen ezért a sör szerinte ugyanúgy iható egy jó vacsora mellé, csak ki kell választani a megfelelőt.

Barátaimmal gyakran vitatkozunk azon, hogy kell-e hab a sör tetejére, vagy nem.

Önző módon Ollyt erről is megkérdeztem. Egy kifejezetten hideg, szénsavas sörnek szerinte jól áll a hab, de egy ALE-nek, vagy egy barna sörnek már kevésbé. A magyar ételeket és borokat jól ismeri, a söröket viszont egyelőre még nem kóstolta meg, de ajánlották már neki a Brew Your Mindot, amit szeretne kipróbálni.

Így akár az is elképzelhető, hogy a Sörök útján harmadik évadában Magyarországra megyünk

– mondta.

Olly Smith sörkalandjait Magyarországon is követhetjük majd, november 27-én hétfőn, 20:00-kor dupla résszel indul a Travel Channelen az Olly Smith: A sörök útján 2. évada.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik