Élet-Stílus

Szeretettel várja pucér vendégeit ez az étterem

Naturisták ülnek az asztaloknál Párizsban.

Párizs 12. kerületében nemrég megnyílt az első, naturisták számára létrehozott étterem. Az O’Naturel nevű helyet egy testvérpár, Stephane és Mike Saada alapította, 20 asztallal várják a vendégeket – előzetes bejelentkezés alapján.

Yves Leclerc, a Francia Naturista Szövetség elnöke az ABC Newsnak elmondta: amikor az ember megérkezik az O’Naturelbe, az öltözőbe megy, ahol szekrényekbe pakolja a ruháit:

olyan érzés, mintha uszodában lennénk pár perccel a medencébe ugrás előtt, valójában ebédhez vagy vacsorához készülődünk”.

Az étteremben a különleges vendégkör miatt számos fontos szabály van érvényben: tilos a mobilhasználat (a telefonokat éppúgy be kell zárni, mint a ruhákat), leginkább amiatt, hogy nehogy valakinek eszébe jusson fotót vagy videót készíteni a többi vendégről. Ugyanígy tilos a magamutogatás és az illetlen szexuális magatartás.

Amire még kínosan ügyelnek, az a higiénia: minden új vendég leültetése előtt lecserélik a székek huzatát, de még ennél is fontosabb, hogy a kuncsaftokkal ellentétben a séfek és a felszolgálók ruhában közlekednek – valószínűleg nem is dobná meg az ételrendelések számát egy szőrös pucér séf látványa.

Az O’Naturel-ben 49 euróért (15 ezer forint) háromfogásos menüt kóstolhatunk, az étlapon tipikus francia ételek szerepelnek: naturista szalámi csiga, libamáj, homár és hasonlók.

Közzétette: O'naturel – 2017. november 3.

 

Franciaországban komoly hagyománya van a nudizmusnak: minden évben 3,5 millió ember – köztük 2 milllió naturista turista – hódol ennek a szenvedélynek; rengeteg strand, kemping várja tárt karokkal a meztelenkedés barátait.

 

Kiemelt fotó: O’Naturel/Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik