Élet-Stílus

A nők szívét elrabló rendőrnek antiszemita posztok miatt kell magyarázkodnia

Vizsgálat indult Michael Hamill ellen.

A minap megírtuk, hogy őrületes internetes szenzáció lett az a fentebb is látható fotó, amelyen három gainesville-i rendőr bevetésre indul, hogy segítsen a hurrikán által okozott károk helyrehozásában. A sármos zsaruktól bezsongott lányok-asszonyok jóvoltából akkor 175 ezer, azóta 529 ezer (!) like-ot kapott a kép, a rendőrség már azt kérte, hogy ne hívogassák a 911-et, legalábbis ne azért, hogy a tisztek valamelyikével tudjanak találkozni.

Az óriási figyelem, amit a három rendőr kapott, most némileg visszaütött: egyikük, Michael Hamill (a kiemelt fotón középütt) Facebook-oldalát ugyanis addig böngészték az érdeklődők, míg eléggé csúfos bejegyzésekre leltek.

Egészen 2011-ig ment vissza valaki, ahol egy posztban a kormánnyal elégedetlenkedők kapcsán ezt írja Hamill:

Bosszantanak az idióta emberek. Sütőbe velük, és intézzük el hitler-módjára, haha.”

Egy 2013-as posztban pedig egy nem annyira humoros zsidóviccet közöl, hozzátéve, hogy jobban érzi magát és jobban is alszik, ha lefekvés előtt elolvas néhány ilyen „poént”. Mutatjuk:

Mi a különbség  a cserkészek és a zsidók között? Hogy a cserkészek hazamennek a táborból.”

Bár Hamill az említett posztok írásakor még nem volt a kötelékben, a gainesville-i rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. A helyzetet csodálatosan jellemzi, hogy miután a szerv hivatalos oldalán posztolt erről, a kommentelők még most sem tudnak másról posztolni, mint hogy milyen jóképű a zsaru:

Az egyetlen bűn, amit elkövetett, hogy milliók szívét összetörte, amikor kiderült, hogy nős.”

„Tudják, mit? Önkéntesen vállalkozom rá, hogy letartóztassam, megbilincseljem és kihallgassam, de csak miután alaposan megmotoztam.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik