Élet-Stílus

Egy szál tigrisfestésben tiltakozott az állatkínzás ellen egy modell

Majdnem teljesen meztelenül, tigrismintás testfestésben demonstrált magányosan a vadállatok cirkuszi alkalmazása ellen, hétfőn, a londoni törvényhozás épülete előtt Joanna Krupa, lengyel származású, amerikai modell és színésznő.

Az idén 38 éves nő, aki korábban is többször bizonyította, hogy elkötelezett állatvédő, a PETA egyik kampányában segédkezett, melynek célja, hogy rávegyék a brit képviselőket egy törvény megszavazására, ami megtiltaná az utazó cirkuszoknak, hogy vadállatokat tartsanak.

Fotó: Peta.org

„Mindig szerettem és tiszteltem az Egyesült Királyságot azért, mert fontosnak tartják itt az állatok védelmét. Épp ezért lepett meg annyira, hogy Angliában és Walesben a cirkuszok még mindig tarthatnak vadállatokat. Egyetlen állatot sem szabadna arra kényszeríteni, hogy trükköket mutasson be az emberek szórakoztatásáért” – nyilatkozta Krupa.

Fotó: Peta.org

Bár David Cameron még kormányfőként, 2015 januárjában ígéretet tett egy tiltótörvény elfogadtatására, ez még azóta sem történt meg – írja honlapján a PETA.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik