Élet-Stílus

Már húsz ember viseli bőrén a 11 éves tetováló kéznyomát

24.hu
24.hu

2017. 08. 01. 18:46

„A legtöbben eleinte egy kicsit idegesek, de aztán inkább egyre izgatottabbak lesznek” – meséli suli utáni munkájáról a Hawaii fővárosában, Honoluluban élő Ezrah, a világ legfiatalabb tetoválója. Természetesen mindenki tudja róla, hogy egyelőre csak tanulja a szakmát, de azt is, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy kifogástalan munkát végezzen.

A „The Shark (A cápa)” becenévre hallgató srác keze nyomát már húsz ember viseli a bőrén, az első közülük Ezrah édesanyja volt.

„Egy tetoválást csináltattam, Ezrah pedig ott ült mellettem és figyelt, aztán azt mondta, nagyon szeretné, ha ezt ő is kipróbálhatná, ha valaki megtanítaná neki, hogyan kell csinálni. Ali, aki azóta mentora lett, pedig azt válaszolta neki, hogy miért nem próbálod ki most” – meséli a kezdetekről az anya.

Ezrah az anyját díszítő virág színezésénél segített be, és azonnal beleszeretett a tetoválásba. Azt mondja, először nagyon ideges volt, de aztán pillanatok alatt beszippantotta az áramlat. A fiú azóta Ali Garica, egy honolului szalon tulajdonosának tanítványa. Minden nap rajzol, és sokat gyakorolja a tetoválógép működésének alapjait, leginkább grépfrútokon. Az éles munkák során egyelőre csak a színezésnél segít be.

Bár Ezrah már a matektanárát is tetoválta, idő kellett hozzá, hogy az osztálytársai elhiggyék neki, mit csinál iskola után. Ám miután több médium is feldolgozta már a 11 éves tetováló történetét, ma már mindenki hisz neki. Vannak, akik eszméletlenül menőnek tartják amit csinál, mások komplett őrültségnek.

A szülei azonban támogatják a fiukat az álmai követésében, őt pedig nem igazán érdekli mások véleménye. Egyetlen terve van csak, hogy ha felnő, azt csinálhassa, ami boldoggá teszi. Úgy gondolja, akár egyetemre megy majd, akár körbeutazza a világot, a felszerelése mindig nála lesz, hogy bármikor kereshessen egy kis pénzt a tetoválással.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.