Élet-Stílus

Felháborító nyúlkínzás ügyében nyomoznak a britek

A saját ürülékében fetrengett a haldokló nyuszi, amit egy sövény aljában találtak. Úgy tűnik, megunta egy gyerek.

Állatvédők szerint érzéketlen egy ember volt, aki egy haldokló házinyulat dobott a sövénybe az angliai Odihamben. Az eset miatt vizsgálat is indult a GetSurrey cikke szerint.

Az állatot extrém mód lefogyva és a saját ürülékében találták meg egy nyitott állathordozóban július 2-án. Egy gyalogos szúrta ki, aki megpróbálta megmenteni a nyuszi életét, valamint jelentette az esetet az állami állatkínzás elleni szervezetnek (RSPCA) is.

Nikki Denham az RSPCA-től azt mondta, az arra sétáló civil együttérző volt, hazavitte az állatot, próbálta életben tartani, de a nyuszi meghalt.

Az RSPCA most azt kéri a helyiektől, aki látta, hogy került oda a nyúl, szóljon nekik. Hozzátette, az állat csontozata és karmai sem voltak rendben, sütött a nyúlról, hogy nem törődtek vele, majd egyszerűen kidobták.

Amit tettek vele, az kimeríti az állatkínzást, mivel ezeka háziállatok nem képesek túlélni a vadonban. 2016-ban összesen 1029 magára hagyott háziállatot találtak a kutyától a csincsillán át az egérig. Zömüket egy gyerek első kisállatának veszik meg, aztán megunva egyszerűen kidobják. Többségük nyúl, tavaly 477 tapsifülest hajítotak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik