Élet-Stílus

60 kilométert gyalogolt egy nagypapa, hogy tojást vigyen unokájának

Rendőrök állították meg 12 órányi séta után, és végül ők vitték el az unokához.

Nem akart autóbuszra pénzt költeni, ezért gyalog indult egy odaadó nagypapa, hogy tojásokat vigyen keményen dolgozó unokájának egy kínai városba. A 80 éves férfi 60 kilométer megtétele után állították meg rendőrök – jelentette a helyi sajtó. Az idős férfi akkor egy autópálya belső sávjában gyalogolt, hátán a tojásokkal teli kosárral, a Guizhou tartományban található Zunyi város közelében.

60 kilométert gyalogolt, hogy tojásokat vigyen keményen dolgozó unokájának. Fotó: Weibo

A kínai sajtóban megjelent hírek szerint a nagypapa hétfő reggel, nagyjából hét órakor indult el a hosszú utazásra, és 12 órával később állították meg a rendőrök. Az unokája a beszámolók szerint igencsak meglepődött, amikor nagypapája rendőri kísérettel megjelent nála.

60 kilométert gyalogolt, hogy tojásokat vigyen keményen dolgozó unokájának. Fotó: Weibo

Elmondása szerint fogalma sem volt arról, hogy meg akarja őt látogatni, és még tojásokat is visz neki, hogy legyen mit ennie. A fiatalember közölte, hogy egészen biztosan el fogja vinni nagyapját egy helyi étterembe, hogy együtt egyenek egy jót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik