Élet-Stílus

Meddig várjunk az első szexre?

A párok ötöde nem képes kibírni egy hetet sem.

Meddig várnak a frissen összejött párok az első szexuális együttlétre – többek között erre a kérdésre vártak választ a DrEd.com oldalon megjelent felmérés készítői, akik 1000 amerikai és európai polgárt kérdeztek meg.

A minta nyilván nem reprezentatív, de az eredmények attól még érdekesek:

A legtöbben (45 százalék) 1 hét és 1 hónap közti időt adnak egymásnak, mielőtt sor kerül az első kufircolásra, az arányuk.

Nem túl meglepő módon mindössze 6 százalék azok aránya, akik több mint fél évet várnak az első alkalomra.

Azok aránya, akik nem képesek várni egy hetet sem: 18 százalék.

A megkérdezettek 21%-a válaszolt úgy, hogy 1-2 hónap után feküdt le először párjával, a 3 és 6 hónap közti intervallumot pedig 10 százalék jelölte meg.

A Men’s Health szakértőket szólaltatott meg a témában; a párterápiával foglalkozó szakember, Paul Hokemeyer és Ian Kerner szexterapeuta is úgy véli, hogy nincs általános szabály – mindig az adott kapcsolaton múlik, mennyit érdemes várni az első szexre. Szólnak érvek amellett is, hogy néhány hónapig is el lehet húzni a dolgot, és amellett is, hogy az első randik egyikén már az ágyban kössenek ki az érdekelt felek.

Hokemeyer szerint a túl korai szex azért sülhet el rosszul, mert ilyenkor az ember idegesebb, és ha nem úgy sikerül a dolog, ahogy azt szerették volna, akkor ez az élmény egy darabig zavaró érzést hordozhat magával.

Kerner úgy látja, hogy ha a pár képes arra, hogy kicsit kitolja az első időpontot, az már csak azért is szerencsés, mert annál jobban megismerik egymást a felek, és ez javíthatja az első együttlét minőségét. És persze az is, hogy már nagyon várták az alkalmat. Persze addig is van számos lehetőség (tulajdonképpen a behatoláson kívül minden), ami csak fokozza az izgalmakat.

A legfontosabb a konszenzus: hogy akkor történjék meg az első, amikor mindkét fél szeretné.

A kapcsolat hosszát azonban semmiképp sem a várakozás időtartama határozza meg: egy másik felmérés szerint a házasságok harmada alkalmi szexuális kapcsolatból (egyestés kalanddal) indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik