Élet-Stílus

Bezacskózott élő állatokból lettek a legbizarrabb kínai kulcstartók

Az állatkínzás ezen formáját a pekingi olimpia óta sem sikerült teljesen megállítani.

A 2008-as pekingi olimpia idején egyetlen szempillantás alatt tarolta le Kínát a legújabb őrület,

a légmentesen lezárt, fura színű vízzel töltött zacskókba zárt élő állat, mint kulcstartó.

A szerencsétlen apró halak, teknősök és szalamandrák mellé mindössze egyetlen darab tápgolyócskát csomagoltak, így az állatok jó eséllyel legalább néhány napot túlélnek a börtönükben, mielőtt még az oxigén- és táplálékhiány, vagy épp a saját végtermékük miatt megfulladnak.

A kulcstartók körüli tiltakozás 2011-ben érte el a csúcspontját: az állatvédők ekkor számtalan petíció, Facebook-oldalak és figyelemfelkeltő akciók segítségével próbálták ellehetetleníteni a hasonló termékek gyártását és árusítását, de a kínai kormány (az országban csak vadállatokra vonatkoznak hasonló törvények, de a szóban forgó állatok nem számítanak bele ebbe a körbe) mostanáig sem tiltotta be őket.

Így nem is csoda, hogy a legtöbb kínai város szuvenírárusánál hat-nyolcszáz forintnyi jüanért még mindig beszerezhetnénk az árusok szerint szerencsét hozó állatokat.

Fotók: thedodo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik