Élet-Stílus

Ha nem szexelsz, megöregszel!

Nagyon fontos üzenet következik.

A dán Spies Travel 2014-ben Tedd meg Dániáért! címmel indított kampányt, amelynek az volt a lényege, hogy mivel a gyerekek tíz százaléka nyaralás közben fogan, a dánok pedig 46 százalékkal többször szeretkeznek egy nyaraláson, így a csökkenő születésszámokat romantikus hétvégékkel lehetne orvosolni.

2015. szeptemberében jött ki a második reklám, Tedd meg édesanyádért! címmel, amelyben azzal motiválták a fiatalokat a szexre és az utazásra, hogy demonstrálták nekik, mekkora örömöt okoz a szülőknek nagyszülővé válni. A leendő nagymamáknak pedig azt javasolták, hogy fizessék be a fiatal házasokat egy pihentető utazásra, és akkor kilenc hónap múlva örülhetnek a babának.

Az első részt több mint 10 milliószor, a másodikat több mint 9,3 milliószor nézték meg a YouTube-on, és – ha nem is feltétlenül csak az utazási iroda szexkampányának köszönhetően – a születések száma végre pozitív irányba indult el az orszgában.

Úgy néz ki, hogy a dán igazság is három, mert most elkészült a legújabb rész.

Ezúttal a dánoknak nem az országért, és nem is az anyukájukért kell szexelni, hanem a fiatalságukért. Csináld örökké! a cím, az üzenet pedig a következő:

Nem azért nem szexelsz már, mert megöregedtél, hanem attól öregszel meg, ha abbahagyod a szexet”.

A főhősök egykor aktív szexuális kapcsolatban éltek, de aztán történt valami…

A kapcsolódó üzleti ajánlat pedig ezúttal a „termékenységi bónusz”, amelynek lényege, hogy minél több gyereke van egy párnak, annál nagyobb kedvezménnyel fizethet be egzotikus utazásokra.

Hogy ne kelljen össze-vissza kattintgatni, levetítjük újra az első és a második részt is:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik