Élet-Stílus

Sáskajárás állította meg a gólyákat

Az előrejelzés szerint Szudán északi és Mauritánia nyugati, Szaharával határos részein, valamint a Csád-Száhel övezetben várható az egyiptomi vándorsáskák legnagyobb mértékű inváziója. A mezőgezdeságra ez katasztrófát jelent, de a madárvonulást is megállította: a főleg Észak-Magyarországon GSM-jeladóval ellátott fehér gólyák közül több is a Szahara déli sávjában húzódó Száhel-övezetében tartózkodik ez idő tájt.

A telelő fehér gólyák Afrikában gyakran táplálkoznak sáskafajokkal, ezért számos vidéken még a nevük is sáskamadár. A jeladóval ellátott madarak közül Eszténa, Jergus, Bátony, Gyöngyvirág és Veca Csád és Szudán határvidékén kóborol. Valószínűleg a sáskajárás miatt kialakuló táplálékbőség állította meg őket is vándorútjukon, hiszen más években ez idő tájt már délebbre húzódtak

– mondta Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora.

A Nílus-völgyben, viszonylag közel a Száhel-övezethez tartózkodik az Emília nevű fehér gólya is, pedig a madarat súlyos sérülésekkel szállították tavaly a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, 2015-16 telét is itt töltötte. Ez év tavaszán megtalálási helyén, a Nógrád megyei Dejtáron engedték szabadon, el is vonult, jelenleg Szudánban van. A madarak közül a Hajdú nevű gólyáról nincs adat már augusztus óta. Nem tudni, hol van, utoljára a Nílus-völgyéből érkezett róla helymeghatározó adat.

A Január nevű fehér gólya pedig már a negyedik hazai telelésére készül, a hideg hónapokat most is az Ipoly-völgyben, Szécsény környékén tölti. A madár a leghidegebb időszakokban is tud táplálkozni, a korábbi évek tapasztalatai szerint havas időben egy marhakarám környékén vadászik a jószág által felzavart egerekre és pockokra. Szükség esetén a szakemberek készen állnak arra is, hogy etessék az áttelelő példányt. (MTI)

(Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik