Élet-Stílus

Kincset talált egy férfi felújítás közben a pincéjében

Vannak, akik világbajnokai a halogatásnak. Különösen, ha valami nagy, nehéz és piszkos feladatról van szó, mint amilyen a pincefelújítás. Egy titokzatos amerikai férfi is évekig halogatta a munkát, de miután végre belevágott, nagyon boldog volt, hogy végül sikerült legyőznie a lustaságát.

A Barnik12 nevű felhasználó az Imgur közösségi portálon osztotta meg történetét. Magáról semmit sem árult el, még a keresztnevét, vagy a korát sem, illetve titokban tartotta azt is, hogy az Egyesült Államok melyik részén él.

Azt írja, a feleségével évekkel ezelőtt vettek meg egy a negyvenes évek végén épült házat. A pincével eddig nem foglalkoztak, de most úgy érezték, ideje azt is rendbe tenni, és egy kicsit átalakítani. Amikor a férfi mindent kipakolt, elsőre a hátsó fal tűnt fel neki, ami tele volt firkákkal és karcolásokkal. „Lehet, hogy ezek horogkeresztek voltak?” – kérdezi.

Fotó: Imgur
Fotó: Imgur

Aztán nekiesett az álmennyezetnek. Alig kezdte el lebontani a deszkákat, egy fura, cipőfűzővel átkötött, zöld műanyagdobozt talált a gerendák között. Izgatott lett, rögtön arra gondolt, hogy talán kincsre bukkant, de a doboz túl könnyű volt ahhoz, hogy aranyat, vagy ékszereket rejtsen. Rögtön elhatározta, hogy fotókon dokumentálja a felfedezést.

Fotó: Imgur
Fotó: Imgur
Fotó: Imgur
Fotó: Imgur

A feleségével együtt nyitották ki a dobozt, amiben egy 1951 március 25-i újságot, s alatta három zsírpapírba csomagolt pénzköteget találtak. Az 1928 és 1934 között nyomott húszasok, ötvenesekben, és százasokban összesen 23 ezer dollár hevert előttük. Volt azonban a bankók között néhány ritkaságnak számító nyomat is, így fogalmuk sem volt róla, hogy mennyit és összesen a lelet. Ahogy abban sem, hogy egyáltalán őket illeti-e a pénz.

Fotó: Imgur
Fotó: Imgur

Egy héttel később Barink 12 újabb poszot osztott meg. Az eddig is teljesen hihetetlen történet vett még egy váratlan fordulatot, amikor a férfi talált egy második, ugyanolyan dobozt is. Abban nem volt újság, sem zsírpapír, csak egy halom régi húszdolláros.

Fotó: Imgur
Fotó: Imgur
Fotó: Imgur
Fotó: Imgur

Azt írta, a feleségével először elmentek konzultálni egy ügyvéddel, aki megnyugtatta őket, hogy a talált pénz őket illeti. Aztán eladták a ritka bankókat, aztán a bevételt a többi pénzzel együtt bankba tették. Összesen 43 ezer dollárral (valamivel több mint12 millió forinttal) lettek gazdagabbak. Az összeg egy részéből a hiteleiket rendezik, a maradék pedig alap lesz majd egy vidéki ház megvásárlásához.

Biztosan valamilyen öreg házat néznek majd ki maguknak, hátha újra rájuk mosolyog majd a szerencse.

(via Mirror)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik