Élet-Stílus

Úgy tűnik egyre többen akarnak WC-ből enni

Az emberi anyagcsere végterméke, és az ürítéséhez szükséges eszközpark valamiért vonza a gasztronómia egyes képviselőit. Világszerte, például Moszkvában, Szöulban, és Japánban, több étterem illetve kávézó nyílt már WC témában.

De úgy tűnik a furcsa ízléssel megáldott emberek egyre többen lesznek. Legutóbb ugyanis további két gyöngyszemmel bővült a kínálat. Indonéziában, Jáva szigetén és Torontóban nyitottak hasonló étkezdéket.

Mindkét helyen porcelán éjjeli edényekből, és WC csészékből lehet falatozni, illetve ezekre hajazó edényekből. Az indonéz étteremben még a székeket is WC-k helyettesítik.

Indonézia WC
Jamban Cafe

A célok persze eltérőek. A Semarangban nyitott étterem tulajdonosa, akit egyébként

Budi Laksononak hívnak,

elmondása szerint nem megbotránkoztatni akarta a vendégeit, inkább az országban uralkodó áldatlan állapotokra akarja felhívni a figyelmet. Nevezetesen, hogy Indonéziában sok embernek még ma sincs angol WC-je.

Csak úgy mellékesen, az étterem jellemző étele a “bakso”, vagyis a tradicionális húsgombóc leves.

Ezzel szemben a torontói Poop Café Dessert Bar ötletgazdája Lien Nguyen csupán közelebb akarta hozni az emberi szívekhez a saját ürüléküket.

A nemes cél érdekében a kávéző ételei mind barna színben pompáznak, formaviláguk pedig az emberi székletre hajaz. 

poopcafe
Poop Café Dessert Bar

MashableIndependent

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik