Élet-Stílus

Letartóztattak egy 12 éves lányt, mert belecsípett egy fiú fenekébe az iskolában

24.hu
24.hu

2016. 03. 23. 15:41

A floridai hatóságok letartóztattak egy 12 éves lányt, és tettlegesség vádjával indítottak eljárást ellene, mert az iskolában, egy szünet alatt poénból belecsípett egyik iskolatársa fenekébe – jelentette a helyi sajtó. Breana Evans a News 6 híradójának elmondta: az iskolában sokan szoktak azzal szórakozni, hogy belecsípnek valaki fenekébe a folyóson, hogy utána jót nevessenek a reakciókon.

A lány elmondta: soha nem gondolta volna, hogy az ártatlan viccelődésnek az lesz a vége, hogy rendőrautóba rakják, egy fiatalkorúak börtönébe viszik, ahol ujjlenyomatot vesznek tőle és letartóztatási fényképet készítenek róla. Közvetlenül az eset után még úgy tűnt nem lesz semmi komoly következménye a fenékcsípésnek, mert az áldozat nem akarta feljelenti a lányt.

Azonban jött a fiú anyja, aki az előző héten jelentkezett a rendőrségnek, közölve, hogy tettlegesség vádjával eljárást akar indítani a 12 éves lány ellen. A gyerek apja a News 6-nek elmondta: a lányát letartóztató rendőr sem értette, hogy miért kellet eljárást indítani Breana ellen, de nem volt más választása, mint végrehajtani azt.

A News 6 próbálta elérni a vádemelő anyukát, de a nő nem válaszolt a televízió megkeresésére. Így nem kaptunk magyarázatot arra, miért akart vádat emelni a lány ellen. Az apának mindenesetre volt egy üzenete a szerinte a fiát túlságosan óvó anyukának:

„Csak annyit tudok mondani asszonyom, hogy sajnálom, de önnek némi segítségre volna szüksége.”

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind