Élet-Stílus

Rémisztő alak jelent meg a születendő baba első ultrahangján

Démon? Sellő? Az ördög maga? A szülők is csak találgatják, mi látszik a képen.

„Az egyik közeli barátom és a feleségem néhány hete tudták meg, hogy gyermekük lesz. Nem sokkal ezelőtt voltak az első ultrahangos vizsgálaton, ahol kép is készült a babáról. Nem fogjátok elhinni, mi jelent meg a képen”

– írta a január elsején közzétett, hátborzongató fotójához az egyik Imgur-felhasználó. A 8-10 hetes magzatról készült kép azóta – hála a titokzatos és meglehetősen rémisztő alaknak, ami megjelent a kicsi mellett – vírusszerűen terjed, már több mint egymillióan látták.

Kép forrása: Imgur
Kép forrása: Imgur

A kép alatt egyébként a felhasználók egymást túllicitálva próbálják kitalálni, mi lehet a magzat mellett megjelent félmeztelen alak. A legtöbben sellőt látnak benne, de volt olyan hozzászóló, aki az ördögöt és olyan is, aki egy veszélyes démont látott benne.

Miután a poszt terjedni kezdett, kommentben jelentkezett a fotót feltöltő felhasználó, Luigivampa-over9000 és elárulta, a baljós alak ellenére a baba és a mama is jól vannak. Hozzátette, a leendő szülők a kép készülte után rákérdeztek a felvételt készítő technikusnál, látott-e hasonlót. A technikus nem tudta megmagyarázni a jelenséget, de igyekezett megnyugtatni a szülőket, hasonló alakzatok meglehetősen gyakran rajzolódnak ki az ilyen és ehhez hasonló ultrahangos felvételeken.

 

 

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik