pszichopata (pszichopata, kényszerzubbony)
Élet-Stílus

Most kiderül, ki a pszichopata a munkahelyén

24.hu
24.hu

2015. 11. 26. 17:39

Bemutatjuk azt a kilenc jelet, ami alapján biztosra vehetjük, hogy egy pszichopatával dolgozunk együtt.

Andrew Faas, Kanada két legnagyobb kiskereskedelmi vállalatának volt felsővezetője első kézből tapasztalta meg, milyen is az, ha terrorizálják kollégái. Feletteseinek beköpte egyik korrupt munkatársát és ezzel kezdődtek a bajok. Egyik napról a másikra valaki feltörte a telefonját és az e-mail fiókját, és névtelen halálos fenyegetéseket kapott. Azért, hogy másokat védjen attól. amiket ő átélt, összeszedte azt a kilenc pontot, ami alapján kideríthető, ki a pszichopata a cégen belül.

Nem feltétlen produkálják az összes felsorolt tünetet, de ha már párat igen akkor gyanítható a betegség – írja Faas.

1. Szadista kijelentések, szándékok

Ez a legnépszerűbb jel, szinte az összes érintett produkálja. Nem tisztel senkit és félelmet kelt ahelyett, hogy motiválna. Mielőtt mindenki pszichopatának hinné főnökét, fontos kijelenteni, hogy ők csak szigorúak az eredmény érdekében.

2. Időt és energiát nem kímélve törekednek arra, hogy a legjobb képet fessék magukról

Egyszerűen mesterek ebben.

3. Egoizmus határok nélkül

Nem találnak hibát magukban, azt hiszik, tökéletesek és körülöttük forog a Föld.

4. Beteges hazudozók

Egyszer elkezdik a hazudozást nem tudják, sőt, nem is akarják abbahagyni. Számukra olyan ez, mint a drog. Ha rájön valaki a turpisságra, nem jönnek zavarba, hazugságukat egy másikkal álcázzák.

5. Parazita életmódot folytatnak

Önzőek : Csak magukra gondolnak, mint egy parazita.

Kompromisszumok nélkül akarják élni életüket és utálják, ha valaki be akar ebbe avatkozni – nyilatkozta Faas.

Azt csinálnak amit akarnak és senki és semmi nem állíthatja meg őket ebben. A kritikát nem értik, nem is törődnek vele.

6. Ravaszok és remekül manipulálnak

Három dologban félelmetesen mesteriek: manipulálásban, megtévesztésben és a más véleményének megváltoztatásában.

Nem dicsérik meg a másikat akkor, ha valamit jól csinál, de ha valaki hibázik, akkor egyből keresnek egy bűnbakot, akin levezethetik a feszültséget.

7. Kiskorukban viselkedési zavarokkal küzdöttek

Aki gyerekként a játszótéren másokat fellökött és mindig rosszul viselkedett, az jó eséllyel lesz nagykorában is hasonló természet. Nem fogja kollégáit a kávészünetben csak úgy fellökni, de állandóan szidni fogja a másikat, és egy jó szava nem lesz hozzá.

8. Bűntudat, megbánás? Ugyan már, azok a gyengék tulajdonságai

Nem foglalkoznak tetteik következményével, de hát, hogy is tudnának, ha azt sem veszik észre, hogy ők hibáznak? Amíg a család szenved az általuk generált problémától, az őket ért szidalmakat egyszerűen figyelmen kívül hagyják, ha rosszat cselekednek nem bánják meg, bocsánatot elvből nem kérnek.

9. Életcél, minek?

Habár minden erejükkel küzdenek azért, hogy az éppen aktuális céljukat elérjék, azt csak nagyon ritkán tudják elérni, hiszen azok grandiózusok és alig megvalósíthatók. Elvárásaik magukkal és másokkal szemben is hatalmasok. Bekorlátoltak, nem fogják fel, ha valami nem végrehajtható és, ha a másik fél ezt megpróbálja nekik elmagyarázni, abból csak baj lesz.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2012. szeptember 30.
Az U23 és Elit futam a kerékpáros pálya országos bajnokságon a Millenáris Velodromban 2012. szeptember 30-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.