Élet-Stílus

Tíz évig halottnak hitték lányukat – kiderült, kávézókban élt

24.hu
24.hu

2015. 11. 23. 14:53

A 14 éves lány azután szökött meg otthonról, hogy összeveszett az anyjával.

Leírhatatlan örömben volt része annak a kínai házaspárnak, akikkel a napokban közölték, hogy tíz éve eltűnt lányuk nem halt meg. Azután ugyanis, hogy gyermekük 14 éves korában, egy vita után megszökött otthonról, a szülők azt hitték, örökre elvesztették gyermeküket. Hiába keresték ugyanis nagy erőkkel, mostanáig nem kaptak hírt felőle.

Mint kiderült, most is csak a vakszerencsének köszönhetik, hogy lányuk nyomára bukkantak. A 24 éves nőt, aki az elmúlt tíz évben különféle internetkávézókban evett és aludt, egy rendőr igazoltatta. Miután kiderült, hogy a nőnél hamis személyigazolvány van, a rendőrségre vitték, ahol mindent bevallott.

Kép forrása: Shanghaiist

Elmondta, hogy az utóbbi tíz évben a kávézók állandó vendége volt: itt töltötte az éjszakákat és itt evett is abból a pénzből, amit a kávézó jószívű vendégei hagytak neki. A fiatal nő elmondta, a fennmaradó időt játékkal töltötte. A neve elhallgatását kérő nő története annyira megindította a rendőröket, hogy mindössze 1000 jüan büntetést szabtak ki rá a hamis okmány miatt.

Még haza is vitték őt szüleihez. Édesanyja, a találkozást követően megígérte, soha, semmiért nem veszekedik majd lányával, annyira boldog, hogy gyermekük hazatért hozzájuk.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.