Élet-Stílus

Váratlanul magához tért a kómából, pedig már az orvosok is lemondtak róla

A kétgyermekes édesanya állapota rohamosan javulni kezdett, miután férje elbúcsúzott tőle a kórházban.

„Miután bekerült a kórházba, leálltak a veséi. Az orvosok mesterséges kómába segítették, majd közölték velem, hogy búcsúzzak el tőle, mert nem valószínű, hogy megéri a reggelt”

– emlékszik vissza élete legnehezebb heteire Andy Trewick. A kétgyermekes brit édesapa a Mirror című brit lapnak beszélt kálváriájukról, és interjújában azt is elmondta, felesége egy olyan betegség miatt került kórházba, amiről kezdetben azt hitték, egyszerű nátha.

„Egy ideje már voltak mellkasi fájdalmaim, mikor végre orvoshoz mentem. Nem tehetek róla, nem szeretem se az orvosokat, se a kórházakat, ezért halogattam a dolgot. Bíztam benne, hogy elég erős a szervezetem, hogy magától is legyőzze”

– ezt már Andy felesége, Jill mondja, akit saját bevallása szerint az hozott vissza az életbe, hogy látni akarta a családját.

„Hiába szedtem antibiotikumokat, amiket az első orvos írt fel, az állapotom nem javult. Sőt, ha lehet mondani még tovább romlott. Mielőtt kórházba kerültem volna, már annyira fájt a mellkasom, hogy lábra állni sem tudtam. Arról már nem is beszélve, hogy minden lélegzetvételért küzdöttem.”

Kép forrása: mirror.co.uk
Kép forrása: mirror.co.uk

Jillt ekkor kórházba vitték, ahol megállapították, hogy súlyos tüdőgyulladásban szenved. „Az orvosok még most sem tudják, hogy mitől romlott olyan gyorsan az állapotom, de az biztos, hogy a kezelés ellenére néhány nap múlva leállt a vesém. Mesterséges kómába helyeztek és átszállítottak egy másik kórház intenzív osztályára.”

Andyvel itt közölték a rossz hírt, hogy a felesége meg fog halni, hogy búcsúzzon el. „Bementem Jillhez. A gyerekeket nem vittem. Nem akartam, hogy így emlékezzenek rá. Elköszöntünk.” Aztán Jill mégsem halt meg. Sőt, az orvosokat is meglepte, mennyire gyorsan gyógyult fel a halálosnak hitt betegségből.

„Még most se tudják megmondani, a tüdőgyulladásom miért nem reagált a kapott gyógyszerekre, ahogy azt sem miért lettem annyira beteg, hogy végül az életem is veszélybe került miatta. Az viszont biztos, hogy a gyerekeim és a férjem hoztak vissza az életbe. Látni akartam őket és ez adott erőt, hogy tovább küzdjek, legyen az bármilyen nehéz is.”

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik