Élet-Stílus

Hagyd a gyereket, hadd menjen!

Hódos Hajni
Hódos Hajni

állandó háttérzaj. 2015. 05. 02. 21:06

A világ akkor kezd el repedezni, mikor a gyereket a saját hibáidtól akarod megkímélni, nem akkor dől össze, mikor megbukik negyedikben töriből. 

Korábban a témában:

„Verd ki a fejedből, édes gyerekem. Egyáltalán belegondoltál ebbe? Kapsz nyolcvan, na jó, kilencvenezer forintot és egész nap bajlódhatsz más gyerekével. Szó se lehet róla!” – az alacsony ősz asszony hangja szigorúan koppant a sétányon. Az unoka lehajtott fejjel kullogott tovább mellette, hosszú haja elrejtette az arcát, azt nem láttam, hogy a könnyeit rejtegeti vagy pofákat vág. Azt reméltem, hogy dühösen a száját rágja és a csakazértis fogalmazódik meg benne.

Hogy miért tartotta a nagymama ennyire rossz ötletnek a nyári bébiszitterkedést, az már nem derült ki, mi a vízpart felé sétáltunk tovább. Mire a Dunához értem, a tizenhat éves kamaszok sértett önérzetével és dacával pöröltem a világ összes szülőjével és nagyszülőjével. Az az idő már elmúlt, mikor szittelni rangon alulinak számított olyan családokban, ahol a nagyzási hóbort ugyanúgy öröklődött, mint egy-egy szemölcs, ez ma már nem lehet ok. De akkor miért? Miért verje ki a fejéből?

Kilencvenezer forint sok pénz. Ki tudja, mit szeretne venni a kiscsaj? Ennyiért már kap egy középkategóriás biciklit. Fesztiváljegyet. Pár nyári göncöt, mit tudom én, mit akarnak venni tizenhat évesen a lányok. Ja, semmit, mert nem mehet és így nem lesz rá pénze. Vajon a nagymama ad-e, kipótolja-e, vagy csak tilt és megmagyarázza a vágy tárgyáról is, hogy miért kell azt is kiverni a fejekből? Lehet, hogy nem is a pénz miatt szeretne menni, hanem azért, mert ez egy itt nyaraló német család és gyakorolná a nyelvet. Nem tudom. Azt tudom, hogy dühös vagyok.

És miért dühít ez engem? Azért, mert tudom, mennyire nehéz az öröklött, megtanult, a feltétel nélkül bevett szokásokból, hagyományokból, régi kerékvágásokból kitörni. Bátorságot gyűjteni, dönteni, nekimenni, belevágni. Eltérni a megszokottól és ráébredni, hogy másként is lehet és úgy pont ugyanolyan jó. Sokszor jobb. Kipróbálni valami eltérőt. Elhagyni a járt utat a járatlanért.

 Fotók: Facebook / Photo Page

Változtatni. Mire felnövünk, pont leszokunk róla. Leszoktatnak róla jó szándékból, a nagymamák, akik úgy vélik, a sok évtizedes tapasztalat őket igazolja. Csak azt felejtik el, hogy az utóbbi húsz évben akkorát változott a világ, hogy a mai negyvenesek sem érik föl ésszel, nemhogy ők. Az apa, aki egyszer már megégette magát, sem időt, sem energiát nem sajnál arra, hogy megértesse a hülye kölökkel, a mai világba’ az a biztos, ha beosztott az ember, esze ágába’ ne legyen vállalkozni, nézze csak meg, tartsa szem előtt az ő példáját: amilyen jóbarom volt, majdnem a híd alatt végezte a család. Anyák, akik szerint a Hufnágel Pistihez kell hozzámenni. De legalábbis valami nagyon hasonlóhoz és azt majd ő fel fogja ismerni.

Én meg azt üzenem a szülőknek és a szigorú hangú nagymamáknak, hogy dugják ki a fejüket a szatyorból, ahova az elmúlt évtizedekben beköltöztek, és attól, hogy a saját szárnyaikat már rég lemetszették a papírvágó ollóval, a gyerekekét hagyják meg.

Hagyják őket, hadd menjenek, hadd próbálják ki magukat. Hogy nekik ne elfelejteni kelljen azt a sok hülyeséget, amit az évek során belevertek a fejünkbe, hanem meg se kelljen tanulniuk! Mindannyian tudjuk, hogy semmi nincs kőbe vésve! És az sem igaz, hogy csak az a legény a gáton, és abból lesz Ember, aki be is fejezi, amit elkezdett! Nem igaz, hogy először a kenyér héját kell megenni, csak aztán a belét! Nem igaz, hogy azért, mert apádnak nem sikerült, neked sem fog!

Hagyd a gyereket, hadd menjen, szárny, szülő, gyerek, illusztráció (Array)

Miért ne mehetne el bébiszittelni? Kísérd el a családhoz, nézz körül, üljetek le, állapodjatok meg részletesen a szülőkkel. És ha két hét múlva kiderül, hogy túlvállalta magát, hogy a rábízott gyerekek Belzebub igen közeli földi rokonai, vagy a szülők nem tartják be a megállapodást, akkor azt mondja, köszönöm a lehetőséget, megpróbáltam, de nem. Ezt így nem. Ha marad kedve, keres egy másik helyet. Ha nem, nem. Lesz kétheti keresete, és szert tesz egy fontos tapasztalatra. Összedőlt a világ? Nem. A világ akkor kezd el repedezni, amikor lehajtott fejjel koslat a mama mellett.

És most ne gyere nekem azzal, ha a mai fejeddel tudtad volna, meg azzal, ha apádra hallgatsz és tanultál volna, akkor. Akkor mi lett volna? Ugyanazokat a hülyeségeket tanultad az iskolában, mint én. A páros ujjú patás állatot meg a szinuszkoszinuszt. Meg hogy Móricz a paraszti alakok izé, a tótatyafiakjópalócok és a Sztendál írta a ööö….. Van diplomád. És? Nekem is van. Nekem is azt mondta anyám, tanuljak, akkor lesz belőlem valaki. De legalábbis nem kell annyit güriznem, mint neki. Már tettem neki szemrehányást, elhiheted.

De a felnőtt életemben nem az hiányzott, amit az iskolában nem tanultam meg, köszönöm, elvagyok a néhány nélkülözhetetlen érettségi anyag nélkül is. Azt sokkal inkább sajnáltam, hogy vitázni nem tanított meg senki. Hogy tanulni nem tanított meg senki. Hogy az ellenvéleményt a személyemnek szóló kritikának, sokszor támadásnak fogtam fel. Hogy huszonévesen annyira voltam rugalmas, mint egy betonoszlop. Hogy a körülményekhez igazítottam a terveimet és már rég nem voltak vágyaim, mikor rádöbbentem, hogy nincsenek. Hogy nem tanultam meg zongorázni, mert attól féltem kiröhögnek. Hogy volt egy csomó ruhám, amit nem mertem hordani, mert attól féltem, kiröhögnek és azt hordtam, amit mindenki, mert a trend az, hogy mindenki azt viseli amit a próbababa a kirakatban. Hogy megtanultam azt, az élet egy kirakat és többször elhittem, mint kellett volna. 

Ne gyere nekem azzal se, hogy de a mai világba’ meg. Mit tudunk a mai világról, úgy őszintén. Hogy kivel jár a Cserpes Laura, azt. Meg hogy a kétfejű kisfiú bal heréjét leharapta a krokodil egy olyan országban, amit fél délután nem találnék meg a térképen, persze nekem van mentségem, én gazdasági földrajzot tanultam a szakközépben, és az volt a fontos, hol bányásznak bauxitot meg földgázt és hogy mit csinálnak a fejlődő országok azon kívül, hogy fejlődnek, mióta az eszem tudom. Szóval, erre az információ alapú tudásra nemigen alapoznám a gyerekem jövőjét.

Arra igen, amit menet közben szedtem magamra és nem arra gondolok, hogy ebben a rohadt világban az érvényesül, akinek jó kapcsolatai vannak, aki csallophazudik és aki politikusnak ment és hogy a keményen dolgozó kisemberek elmehetnek a búsba mert ezek kilopják a szemét és az embernek még otthon se lehet nyugta, mert egy Semjén hologram ott pöffeszkedik a nappali közepén. Hanem arra, hogy nem akkor voltam hülye, mikor változtattam, hanem akkor, mikor beletörődtem. Hogy nem akkor jártam pórul, mikor megpróbáltam és nem sikerült, hanem akkor, mikor meg sem próbáltam. Hogy sokszor nem akkor voltam gyáva, mikor mentem, hanem amikor maradtam.

Hagyd a gyereket, hadd menjen, szárny, szülő, gyerek, illusztráció, balett, takarít (Array)

Hadd menjen. Hadd menjen szittelni. Festesse be a haját. Vágassa le. Majd megnő újra. Menjen el szuperintenzív svéd tanfolyamra. Maradj magadnál, mikor bejelenti, hogy ápolónő akar lenni, három műszakban és lehetőleg az elfekvőben mert ő hivatást akar választani, nem szakmát. Hagyd. Hagyd álmodozni, hagyd visszapofázni, hagyd, hadd legyen kreatív. Nem attól lesz boldog, hogy lesz egy alapszintű hármas érettségije, aztán azzal elmegy a Tiborcz gyerek egyik alvállalkozójához dolgozni. Feketén. Hagyd és tanulj vele együtt gondolkodni és látni. Hagyd, hadd menjen.

Különben nem lesz boldog és te mehetsz. Pár év múlva, London mellé harminc kilométerre egy kisvárosba, unokalátogatóba. Ha szerencséd van, és tud pénzt küldeni fapadosra.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.