Élet-Stílus

Meghalt a nyomorgó milliomos

A német Klaus Zapf arról volt híres, hogy bár nagyon gazdag volt, havi 94 ezer forintból élt.

 

Európa egyik legnagyobb költöztetési vállalkozásainak egyike, a Zapf Umzuge alapítója 62 éves volt. Halálát szívroham okozta szerdán – idézete a BBC hírportálja a cég honlapján közzétett hírt.

Zapf híres volt arról, hogy aszkétaéletet élt: kis lakásban lakott, és csak annyi fizetést kapott, hogy az alapvető kiadásait fedezni tudja – írta a Der Spiegel.

Egyszer mesélt arról, hogy éjszakánként eljár visszaváltható üvegeket gyűjteni, és csak a legolcsóbb szupermarketekben vásárol. “Nincs szükségem pénzre, az csak egyenlőtlenséget szül az emberek között – idézte a lap.

A német újságok szerint egyetemi évei alatt aktívan részt vett a baloldali mozgalmakban, társai közt említik Rudi Dutschkét, az 1960-as évek német szocialista diákmozgalmainak egyik neves vezetőjét.

Miután otthagyta az egyetemet, Nyugat-Berlinben segédmunkákat végzett: bútorokat is pakolt. Ekkor látta meg, micsoda lehetőség rejlik ebben a szolgáltatásban, így 1975-ben megalapította saját költöztetési vállalkozását.

A berlini fal leomlásakor úgy vélte, a főváros Bonn helyett Berlin lesz, így telephelyet hozott létre Bonnban, ezzel óriási részt szerzett a hatalmas méretű költöztetésből. Cégének mintegy 600 alkalmazottja és évente több mint 60 ezer ügyfele van 14 különböző városban.

Zapf kétszer nősült, utoljára idén júniusban, egy lánya született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik