Élet-Stílus

Új gyógyszer migrén és alvászavarok ellen

Az erős fényhatás sok migrénnel küszködő embernél válthat ki rohamot. Az éjszakai műszakban dolgozók számára pedig a reggeli napfényben úszó parkoló látványa meghiúsíthatja a pihentető napközbeni alvást.

Egy újonnan felfedezett molekula azonban a szem bizonyos receptorainak blokkolásával mindannyiuknak segíthet, méghozzá alátás befolyásolása nélkül. “Tíz évig tartott megtalálni azt a molekulát, amely megfelelt a követelményeknek, és éppen úgy viselkedett az élő szervezetben, mint ahogy azt vártuk tőle” – mondta Satchidananda Panda, a Salk Biológiai Laboratórium professzora.

Panda professzor laboratóriuma több mint tíz éve azonosította, hogy a szemben és az agyban elhelyezkedőmelanopszin nevű idegsejt-receptor felelős a látástól független fényérzékelésért. Azóta kiderült, hogy ennek a receptornak nagy szerepe van az alvás-ébrenlét ciklus fenntartásában, valamint a pupilla összehúzódásában, s a migrénes fényérzékenységben is. A melanopszinnal rokon rhodopszin és a szem csapjainak opszinjai felelnek ugyanakkor a képalkotó látásért.

A kutatócsoportnak sikerült találnia egy olyan molekulát, ami gátolta a melanopszint, ám a rhodopszint és a szem csapjainak opszinjait nem, ami megalapozhatja amigrén és azalvászavarok kezelésének új módját. Eddig csak a retinoidok használata merült föl ilyen célra, ám mivel azok a másik két fajta receptorhoz is kötődnek, nem kívánt mellékhatásokat idézhetnek elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik