Élet-Stílus

Mit keres a párnacsata a Fővám téren?

A nemzetközi akció keretében itthon is több száz fiatal püföli egymást.

Szombat délután minden bizonnyal több száz fiatal jelenik majd meg a budapesti Fővám téren, párnákkal. Ekkor rendezik ugyanis a IV. Nemzetközi Párnacsata Napot, melyhez idén a főváros mellett 9 vidéki nagyváros, többek között Győr, Kecskemét, Salgótarján, Szeged és Debrecen is csatlakozott.

Az akció tavaly is igen sikeres volt, akkor összesen 800 fiatalt sikerült mozgósítani, a szervezők idén viszont még több érdeklődőre számítanak. A résztvevőknek csupán négy szabályt kell betartaniuk: puha párnával lehet csak csatázni, és ütni csak olyat lehet, akinél szintén van párna, illetve a szemüveget mindenkinek le kell venni, nehogy sérülés legyen. A negyedik szabály szerint pedig a párnacsata “tart, ameddig tart”.

AJÁNLOTT LINKEK:

A 2011-es párnacsata napról itt olvashat bővebben (negyedikkoztarsasag.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik