A világranglistán 59., 31 éves magyar veterán – ahogy a WTA hivatalos honlapja nevezi őt – a nyolcaddöntőben, csütörtökre virradóra 2 óra 35 perc alatt, három szettben győzte le Renata Voracovát, akivel szemben így 2-0-ra alakította az örökmérlegét.
Arn Gréta hat évvel korábban, Glasgow-ban 6:0, 6:2-re győzött a most 27 éves cseh lány ellen, a mostani mérkőzésük viszont lényegesen szorosabb volt. Az, hogy három szettig nyüstölték egymást, már árulkodó, de az még inkább, hogy a győztes Arn 198 labdamenetből csak néggyel nyert meg többet, mint ellenfele. A találkozó egyébként brékparádét hozott: Arnak és Voracovának egyaránt 15 lehetősége volt elvenni a rivális adogatójátékát – ez a csehnek hétszer, a harmadik kiemelt magyarnak nyolcszor sikerült.
Az idén Aucklandben, kemény pályán tornagyőztes Arn Gréta a következő körben a rangsorban 74. svéd Johanna Larssonnal csap majd össze. A negyeddöntős ellenfél a francia Mathilde Johansson legyőzésével hangolt az első közös összecsapásukra.
Acapulco, női torna, nyolcaddöntő:
Arn (3.)-Voracova (cseh) 6.3, 2:6, 6:4