Élet-Stílus

Keveset levegőznek a gyerekek

A legfőbb visszatartó erő a rossz idő, a zaklatott életmód és a balesetektől való félelem.

A brit gyerekek inkább órákat vesztegetnek a tévé előtt, semmint kimenjenek néhány órára levegőzni – írja a Telegraph internetes verziója. A szakértők által csak “szobanemzedéknek” nevezett fiatalok szüleik elmondása szerint sokkal szívesebben töltenek időt a számítógép előtt vagy videojátékokkal, mint az érdektelennek tartott természetben.

Mindez egy, a közelmúltban elkészült felmérésből derült ki, melyhez 5 és 16 év között lévő gyerekek szüleit kérdezték meg. A számok szerint a gyerekek internettel, tévével 16 órát, míg a természettel összesen 8 órát töltenek hetente. A szülők szerint annak oka, hogy gyerekeik kevés időt töltenek kinnt, a bizonytalan időjárás és a zaklatott életvitel, illetve sok szülő aggódik gyermeke biztonságáért is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik