A levél elején Koltai bemutatja gyakori találkozásukat a debreceni színház igazgatójával, párbeszédeiket, amelyek után állítja: „De ez jogosít fel arra, hogy elmondjam, amit mostanában gondolok a veled és körülötted zajló eseményekkel kapcsolatban. Úgy hírlik, Te leszel a Nemzeti Színház igazgatója, most vagy júniusban, mindenesetre még az idén. A hírek bőségesen folynak a médiából, és magad sem cáfoltad őket. Az origónak adott interjúdban azt mondtad: „Erről nem tudok nyilatkozni. És azt gondolom, nem is nekem kell nyilatkoznom róla. Zajlanak folyamatok, majd kiderül… Nem titkoltam soha, hogy érdekel a téma.”
„Nem beszélsz nyíltan, – teszi hozzá Koltai – mások háta mögé bújsz. Kik ezek? Politikusok? Akik majd fölállítják Alföldi Róbertet, és a helyébe ültetnek Téged? Te elfogadhatónak találod, hogy valakit a politika ültessen egy színház igazgatói székébe? Nekem úgy tűnik, hogy igen…”
Persze sokan, sokszor tették szóvá az elmúlt nyolc év során, hogy gyakran dönt a politika szakmai kérdésekben, de Koltai korábbi interjúalanya, a debreceni színi direktor, a mostani Nemzetire aspiráló abban az interjúban „elismerted, hogy az utóbbi időben mandátumot nyert vidéki színigazgatók a Fidesz-önkormányzatok politikai kinevezettjei” voltak. Majd hozzáteszi: „Persze rögtön megkérdezem – mondtad –: mikor nem politikai döntéssel születtek a kinevezések? Volt olyan idő?” Gondolod, hogy ez fölmentést ad? – véli Koltai.
A mostani politikai kinevezettek egyike, Vasvári Csaba mondja a Heti Válaszban: „Lehet kiabálni, hogy a Fidesz sorra nevezi ki a színházigazgatókat, de miért nem kiabált senki, amikor az MSZP nevezett ki direktorokat?” Nos, Koltai bemutatja, hogy nem egyszer kiabált, például Alföldi Róbert kinevezésekor is. Ezért ismét a korábbi interjúra mutat a nyílt levélben, ahol Vidnyánszky úr így beszélt: „„A karakteres kultúrpolitika ott kezdődik, hogy ezt bevállalja, meri vállalni a beavatkozást, még akkor is, ha egyesek visonganak, hogy ez a szabadságjogok megsértése.”
De akkor minek álszenteskedni? – kérdezi Koltai. „Miért hirdeti a hozzád közel álló újság, a Magyar Teátrum első oldalán diadallal a szakma győzelmét a politika fölött, amikor a Magyar Színház igazgatói pályázatán nem az MSZP jelöltjét hirdette ki a Budapesti Önkormányzat, és miért sunnyog gratulációt ugyanazon az oldalon a zalaegerszegi színház új igazgatójának, akit a helyi Fidesz-önkormányzat politikai döntéssel, a túlnyomó többség által megszavazott szakmai jelölttel szemben nevezett ki?”
Az aktuális kérdés pedig a levegőben, a fejünk felett: „Erkölcsösnek tartod más mércével mérni, ha a mi kutyánk kölykéről van szó?” A szakmai és érdekvédelmi kommunikáció általában nem volt a mi színházi világunk erőssége – teszi hozzá Koltai Tamás. „Nincs itt már régóta semmiféle összetartozás-érzés, szolidaritás, érdekérvényesítő öntudaton és minőségi erőfölényen alapuló offenzív közösségi szellem.”
Ha lett volna, Székely Gábort nem lehetett volna kitenni az Új Színházból, Schilling Árpádnak nem lehetett volna nem odaadni a Bárkát, a Soroksári úti Nemzeti Színházat pedig föl sem lehetett volna építeni – mondja rezignáltan. Vagyis nem Vidnyánszky az egyedüli vesztes, aki pedig közben rálépett egy másik útra: „…megalakítottad a Magyar Teátrumi Társaságot, azokkal a kurzusfüggő vidéki színigazgatókkal, akikkel – mint mondtad – a színházi törvény előkészítésekor „egymás mellé sodródtatok”. Nem voltál túlságosan finnyás. Egy dolog tudomásul venni a politikai kinevezéseket (nekem ez még sohasem sikerült), és más dolog szövetségre lépni a kliensekkel.”
(Az írás teljes szövege az ÉS-ben olvasható!)
