A Magyar Közlöny keddi számában olvasható: a kormány elrendelte, hogy a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának megvalósítása projektcég alapítása útján történjen meg úgy, hogy arra az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jogosult, a megyei jogú város a cég alapításához szükséges nem pénzbeli hozzájárulást biztosítja.
A kabinet döntésének értelmében a rekonstruált sportlétesítmény a projekttársaság tulajdonába kerül, és a céggel kötött szerződés alapján Debrecen város üzemelteti.
A kormány a rekonstrukcióhoz – 2011–2012-ben két részletben – a nemzeti erőforrás miniszter felügyelete alá tartozó fejezetben, összesen 12,5 milliárd forint forrás tervezéséről gondoskodik – rögzíti a határozat.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szeptemberben jelentette be, hogy tervek szerint a Loki felújított stadionban ünnepelheti majd 2012-ben az alapításának 110. évfordulóját.