Élet-Stílus

Mégse lesz közösségi bringázás

Hiába van már a neve is meg, az ajánlatkérő cég nem tudja teljesíteni a szerződést, ezért a közösségi kerékpár-projekt leállt.

A Parking Szervező, Fejlesztő és Tanácsadó Kft. képtelen teljesíteni a szerződést, így a 75 + 10% kerékpár dokkoló kialakítására kiírt nyílt közbeszerzésre sem hirdetett eredményt. A közösségi kerékpáros rendszer az előzetes tervek alapján legalább 1000 – 1100 kerékpárral és 70-80 dokkoló állomással indult volna. A bérlők a kerékpárokat önkiszolgáló módon vehették volna fel és adhatták volna le bank-, hitel, illetve chipkártya, vagy mobiltelefon használatával.

A Főpolgármesteri Sajtóirodája korábban azt közölte, hogy a beruházás várható költsége majd bruttó 1,32 milliárd forint lesz: ebből alakították volna ki a dokkolókat is, melyből Pesten 60, Budán pedig 13 állomás készült volna. Szeptember közepén a Parking Kft. ismertette a névválasztási pályázat eredményét is, eszerint az új közösségi kerékpáros rendszer a „BuBi” nevet kapta. Most úgy tűnik, hiába. A nyílt közbeszerzésre összesen 4-en pályáztak: UVATERV Zrt., Közlekedés Unió Konzorcium, Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft., illetve a SPEOS-COWI Magyarország Konzorcium, a Parking Kft. azonban nem hirdetett végeredményt.

AJÁNLOTT LINKEK:

Nem lesz BuBi: elfelejthetjük a városi bringadokkolókat (hvg.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik