Élet-Stílus

A horkolás tényleg tönkreteszi a kapcsolatot?

A brit párok egynegyede azért kénytelen külön ágyban éjszakázni, mert nem bírják elviselni egymás alvási szokásait.

4000 párt kérdeztek meg a frissen készült felméréshez, melynek végén kiderült, hogy csaknem 1000 pár, a megkérdezettek egynegyede külön alszik. Arra a kérdésre, hogy miért volt szükségük saját külön hálószobára, a válaszadók többsége a horkolást válaszolta. Azoknak, akik a horkolás ellenére is kitartottak a közös ágy és párjuk mellett, ez a tény minden éjjel legalább 70 percükbe kerül, vagyis hetente legalább 8 órába.

A horkolás mellett sokakat az idegesít a legjobban, ha párjuk alvás közben magára csavarja a közös takarót (ez a párok 60%-ánál fordult elő), de az sem éppen kellemes, ha a partner nyugtalanul hánykolódik az ágyban. A Daily Mail című napilap arról is beszámolt, hogy a párok egyharmada azt tartja a legidegesítőbbnek, ha párjuk magában beszél, vagy nyöszörög álmában. A szakértők szerint a nyugtalan, nem pihentető alvás hosszútávon a kapcsolatra is kihathat: az alváshiány túlzott stresszt okoz, ami végül veszekedésekhez vezet, sőt akár a szexuális életen is nyomot hagyhat.

AJÁNLOTT LINKEK:

A horkolás betegség jele is lehet (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik