Élet-Stílus

Felvonulás az állatokért

A pónifogat, a fehér szamár és az alpakka állandó résztvevői az Állatok Világnapja alkalmából rendezett felvonulásnak.

Október 4-én az érdeklődők 10 órakor gyülekeznek az V. kerületben, a Bazilika melletti parkolóban. Az Állatok Világnapja alkalmából rendezett felvonulás, ami már nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére szeretné felhívni a figyelmet, a szokásos útvonalon halad majd a Hősök teréig, az Andrássy úton végig haladva.

Az eseményre a szervezők várnak mindenféle kötőféken, pórázon vezethető állatot. Azok a gyerekek, akik részt vesznek a felvonuláson, szabadjegyet kaphatnak az Állatkertbe. A felvonulás már állandó résztvevőjének számít a pónifogat, Snufi, a fehér szamár és Carlos, az alpakka is. A felvonulók főleg kutyákkal érkeznek, de akad olyan is, aki már 10 éve minden évben ugyanazzal a vörös kandúrral jön.

Az Állatok Világnapja október 4., az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója, de világszerte, így 1991 óta Magyarországon is minden év október első vasárnapján tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik