A nagyszájú portugál jött, látott és nyert a lombardoknál, győzni akarása, megszállottsága tanítványaira is átragadt. Az Inter mentalitásának (is) köszönhetően lett azzá, ami, s a Manchester United skót főnöke kétli, hogy a Liverpool kispadjáról ismert Benítez képes lehet arra, amire a BL-trófeát 45 évnyi szünet után a San Siróba szállító Mourinho.
„Beníteznek nincs könnyű dolga, hisz nehéz egy sikereket szállító edző nyomába lépni, pláne ha azt Jose Mourinhónak hívják” – elemzett a rágós lovag. „A Unitednél is hasonló problémával szembesül majd az, aki a nyomomba lép. Persze, Benítez akkor dönt jól, ha a saját képére alakítja a csapatot, és benne is megvan az ehhez szükséges önbecsülés. Egy biztos. Az Intert ezek után is ugyanolyan nehéz lesz megverni.”
„Minden elismerésem a BL-győztesé” – áradozott a Sir. „Az elődöntőben az Interre fogadtam a Barcelona ellenében, és számításom bevált. Jose úgy felkészítette őket, hogy a katalánoknak nem maradt sok esélyük. Örökké emlékezetes marad, ahogy Cambiasso gyakorlatilag eltüntette Messit a pályáról.”
Nehéz lehet Mourinho nyomdokaiba lépni (MTI/EPA)
Ferguson az angol bajnoksággal kapcsolatban is nyilatkozott, az idős menedzser szerint idén háromszereplős lehet a bajnoki címért folyó harc – a Chelsea a favorit, míg csapata és az Arsenal lesz az üldöző.
„A Chelsea a tavalyi idényt úgy zárta, hogy módszeresen kitömte a kisebb csapatokat. Ezt a szokását őszre is átmentette, a londoni csapat úgy játszik, ahogy egy bajnokhoz illik, s őket kell felülmúlja az a csapat, amelyik szeretné elhódítani a bajnoki címet. A United rajtja elég diszkrétre sikerült, ám a végelszámolásnál szerintem mi és az Arsenal okozhatunk nehézséget a Chelsea-nek.”
Az angol középcsapatok közül Ferguson a Tottenhamet emelte ki, ugyanakkor biztos abban, hogy az idő a Manchester City csapatának, illetve Roberto Mancininek dolgozik.
“Cambiasso eltüntette a pályáról Messit” (MTI/EPA)
„Bár korai lenne jóslásokba bocsátkozni, de a Tottenham fejlődését nem lehet nem észrevenni. Az Aston Villánál Gerard Houlliernek időre lesz szüksége, míg az Everton csalódás. Magam is az esélyesek közé soroltam a liverpooliakat, ehhez képest két pontjuk van, és utolsó előttiek. A City sem kapta el a fonalat az elején, ám Mancininek rendkívül erős a kerete, és hát könnyedén verték a Liverpoolt 3-0-ra. A fél társaság kicserélődött a nyáron, időre lesz szükség, amíg csapatként is számításba vehetők, onnantól viszont bárkire veszélyesek lehetnek”
Az ősz mester az anyagi és immár szakmai krízisben is lévő Liverpoolról nem tett említést.