Élet-Stílus

Boldogtalanok a kivándorlók?

Aki a jobb fizetés miatt hátrahagyja szülőhazáját súlyos árat fizet érte: egy teljesen új, gazdag országban kell bevándorlóként újrakezdenie életét.

A Leicester Egyetem új tanulmánya bebizonyította a határon túl sem mindig zöldebb a fű. A gazdasági kivándorlók szerint legalábbis. Ők ugyanis hiába keresnek jóval többet, mintha szülőhazájukban helyezkedtek volna el, ez számukra nem egyenlő a boldogsággal. A nagyobb jövedelem reményében kénytelenek a világ legkülönbözőbb helyeire utazni.

Dr. David Bartram szociológus kutatásában rámutatott, azok az emberek, akiket a magasabb jövedelem motivál költözésre, gyakran túlzott elvárásokkal érkeznek meg a célországba azzal kapcsolatban, mit fognak majd elérni. Ennek megfelelően a csalódásaik száma is jelentős. A boldogságtanulmány bebizonyította, hogy az emberek átlagosan nem lesznek boldogabbak attól, ha többet keresnek.

Az eredmények azt mutatják, hogy a kivándorlók valójában csalódottak, nem elégedettek és mindig jobb életet szeretnének elérni, még akkor is, ha a valóságban mindezt már elérték. A kutató szerint ennek oka, hogy sokan azt gondolják a pénz már elég ahhoz, hogy boldogok lehessenek, pedig egy új országban letelepedni és bevándorlónak lenni nehéz életet jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik