A tél folyamán mért összes hófelhalmozódás mértékét a hó formájában lehulló csapadék mennyisége és a hőmérséklet határozza meg. Főleg az előbbi nagy változékonysága miatt az adatok az egyes évek között jelentős különbséget mutatnak.
Az évi legnagyobb hóvastagság átlaga – az 1961-1990-es időszakra – az Alföld túlnyomó részén 15-20 cm között van, de előfordul, hogy egyes években egyáltalán nem alakult ki összefüggő hótakaró. A Dunántúli-dombvidéken ez az érték 25-35, a magasabb hegyeken 40 és 50 centiméter között található. A legnagyobb hóvastagság jellemzően február első felére alakul ki – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) lapunkkal megosztott adataiból.
forrás: OMSZ
Az abszolút maximális hóvastagság
Az 1961-1990 között előfordult legnagyobb hóvastagságot bemutató térképen a hegyek tűnnek ki 80 centit meghaladó értékekkel, a síkvidéken 40-60 centi között változnak. A viszonylag nagy szórás egyes helyeken a hófúvások okozta buckásodás következménye, ilyenkor a leggondosabb mérések is 5 és 10 cm közötti hibával terheltek.
Hótakaró legnagyobb vastagságát, 151 centit Kőszeg-Stájerházaknál mérték 1947. február 19-én. Az eddigi legtöbb hóval borított napot az 1943-44-es tél hozta, Kékestetőt 154 napon keresztül borította hó.
forrás: OMSZ
A hótakarós napok évi száma
A talajfelszín hóborítottságának tartamát több tényező határozza meg: a lehullott csapadék halmazállapota, kisebb mértékben mennyisége, a hőmérséklet csökkenése a tengerszint feletti magassággal és a sík területeken a téli hónapok jellemző hőmérséklete. Ennek eredményeként magas értékekkel tűnnek ki a hegyek – a Börzsöny, a Mátra, a Bükk legmagasabb részeit évi átlagban 100-120 napon borítja hó. Az Alföldön az átlagos hőmérséklet délnyugatról északkelet felé való csökkenése a meghatározó.
Hegyvidéken jelentős szerepet játszik a kitettség is, ami a felszín dőlésszögét, fekvését jelenti. Az északias kitettségű lejtőkön, völgyekben sokkal tovább megmarad a hótakaró, mint a délieseken. Ez különösen jól látszik az Északi-középhegység területén. A hótakarós napok számában az egyes évek között igen nagy a változékonyság: volt olyan tél (1989/90), amikor az ország középső rézén egyetlen hótakarós nap sem volt, de olyan is, amikor megközelítette, sőt a Dunántúlon meg is haladta a 100 napot (1962/63).
forrás: OMSZ
Lehetséges veszélyforrások
A havazásból adódó elsődleges veszélyforrás az utak síkossá válása, itt nemcsak az autósok, de a gyalogosok is jelentős kihívásokkal néznek szembe. A sűrű, aprószemű havazás csökkenti a lástástávolságot, szinte olyan mintha ködben autóznánk.
az időjárás-jelentésen túl
Az fn.hu és az Országos Meteorológiai Szolgálat együttműködésében sorra vesszük az érdekes, sokszor veszélyes téli időjárási helyzeteket. A következő részben arról lesz szó, miért épp a télen is enyhe időjárásáról ismert Földközi-tenger térségéből érkezik a legtöbb hó Európában.
Különösen nagy fennakadásokat akkor tud okozni, ha jelentős széllel jár együtt, ami az eltakarított havat szinte azonnal visszafújja az utakra. Ezen felül az alacsony hőmérsékleten bekövetkező hóesés szintén tovább nehezíti a védekezést, mert -7 Celsius-fok alatt a só olvasztó hatása gyakorlatilag elhanyagolható.
A másik gyakran megjelenő veszélyforrás a hideg, téli időszakokban felhalmozódott hótakaró hirtelen olvadása. A meginduló gyors melegedés, főleg, ha jelentős eső is lehullik, a hó hirtelen olvadásához és komoly árhullámokhoz vezethet.
