Élet-Stílus

Újabb rekord dőlt meg a Dakaron

A BMW X3-assal induló Stephane Peterhansel szakaszgyőzelmével újabb rekordot ért el: a francia 54. alkalommal végzett az élen. A motorosoknál hazai pilóta nyert a méregből versenyező címvédő, Marc Coma előtt.

A szombati pihenőnap után vasárnap a nyolcadik szakasszal folytatódott a 32. Dakar-rali. Az Atacama sivatag szívében haladó nyomvonal már ismerős lehetett a mezőnynek, hiszen a chilei Antofagasta és Copiapo között már szerdán is versenyeztek, ezúttal viszont épp az ellenkező irányba haladtak.

Összesen 568 kilométert tettek meg, amely 96 kilométernyi összekötőből és 472 kilométeres mért szakaszból állt. A motorosoknál a nap legjobbja az apriliás chilei, Francisco Lopez Contardo lett, a hazai pilóta kedd után másodszor nyert szakaszt. Mögötte 44 másodperccel a pénteken hatórás büntetést kapott címvédő, Marc Coma ért be.

A spanyol indulása egy ideig kétséges volt, ugyanis annak ellenére, hogy tévékamerák rögzítették, amint a hetedik szakaszon szabálytalan kerékcserét hajtott végre, ő igazságtalannak érezte a büntetést, és a kiszállást fontolgatta. Harmadikként a norvég Pal Anders Ullevalseter ért be a célba, ő szűk másfél perces hátránnyal végzett.

Az összetettben továbbra is kényelmes, 1 óra 20 perces előnnyel vezető Cyril Despres a negyedik helyen ért be, bő háromperces lemaradással.

Az autósoknál Mr. Dakar, Stephane Peterhansel alaposan bepörgött: a francia összetettben ugyan messze van a volkswagenesektől, de napi szinten nem hagyja őket nyugodtan haladni a győzelem felé, ahogy csütörtökön, most újabb szakaszt nyert. A BMW-s ezzel dakaros pályafutása 54. szakaszdiadalát érte el, ami abszolút rekord.

Contardo már kétszer győzött
Peterhansel mögött szokás szerint ott sorakoztak a VW Race Touaregjei: közülük ezúttal az összetettben vezető Carlos Sainz volt a legjobb, hátránya 45 másodperc volt a franciához képest, míg a harmadik helyet a Miller-Pitchford páros szerezte meg. A 4-5. hely is a Volkswagené lett: a címvédő, a dél-afrikai Giniel de Villers és a katari el-Attiyah osztozott rajtuk.

Bár a célba még nem értek be, a kamionosoknál a felállás a szokásos: a Vlagyimir Csagin és Fidrausz Kabirov által vezetett két Kamaz halad az élen, üldözőjük ezúttal az Ivecóval induló francia Joseph Adua.

31. dakar-rali

8. szakasz, Antofagasta-Copiapó
– 568 km (472 km gyorsasági)
Autósok:
1. Stéphane Peterhansel (francia, BMW) 5:06:05
2. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) +45.0
3. Mark Miller (amerikai, Volkswagen) +1:07
Motorosok:
1. Francisco López (chilei, Aprilia) 5:29:25
2. Marc Coma (spanyol, KTM) +42.0
3. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) +1:22

Az összetettben
Autósok:
1. Sainz 31:28:13
2. Nasszer al-Attijah (katari, Volkswagen) +14:35
3. Miller +22:28
Motorosok:
1. Cyril Despres (francia, KTM) 33:46:21
2. Ullevalseter +1:20:31
3. López +1:24:21
Hétfőn Copiapóból La Serenába hajt a mezőny, az út teljes távja 547 km lesz, ebből 338 km a mért szakasz hossza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik