Egymás után kétszer nyúlt a közelmúltat feldolgozó témához, Nagy Imre után most Kéthly Annáról készített filmet. Korábban is több történelmi-politikai filmet jegyzett. Úgy véli, nincs eléggé kibeszélve az ország közelmúltja?
Ezek nem politikai történések, ez az én életem volt. Ebben a korban éltem, erről tudok mesélni. Arról csinálok mindig filmet, ami izgat. A hetvenes években én pont olyan voltam, mint a főszereplő fiatalember. Átéltem, hogy egyáltalán nem volt útlevelünk, majd három különböző volt. Az okmányokat állandóan le kellett adni, papírokat kellett kitölteni, jelentést kellett írni, hogy kivel találkoztunk. Nem volt szabad nyugati jobboldali lapoknak nyilatkozni, mert számon kérte a pártember, a követségeken besúgók voltak. Ez egy simán működő gépezet, háló volt, aminek mindenhol meg voltak az emberei. Amikor kimentünk fesztiválokra, mindig tudtuk, ki az aki jelent. De ennek nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget. Ez volt az én életem. Nagy Imréről azért csináltam filmet, mert én soha nem hittem el Kádárnak, – és ezt akkor is mertem kimondani – hogy Nagy Imre hazaáruló volt, és őt ezért fel kellett akasztani. És nem hittem, hogy ezt az oroszok parancsára tették. Tudtam, hogy Kádár nem akarta, hogy börtönben üljön egy ilyen nagy egyéniség.
A két utóbbi filmje baloldali elkötelezettségű embert mutat be. Nem tervezi, hogy ikonikus jelentőségű jobboldali emberről is készít filmet?
Nézze, ez nem úgy van nálam, hogy jobboldali vagy baloldali… Mondjuk, szerintem a horthyzmus hazug korszak volt. Magyarország az utolsó pillanatig Hitler csatlósa maradt, és nem léptünk ki ebből az őrületből. Ez nekem mindig gyanús volt. Ugyanolyan gyanús, mint a Rákosi-korszak. Az is szörnyű korszak volt. Valószínűleg voltak olyan emberek a Parasztpártban vagy akörül, akiről lehetne filmet forgatni. Vagy engem például nagyon érdekelt volna Adyról (mint újságíróról) vagy Móricz Zsigmondról filmet csinálni. Nálam nem az a kiválasztási szempont, hogy ki jobb- vagy baloldali. Mondjuk úgy jobboldali, ahogy ma a Jobbik, az nem érdekel. Az egy tévedés, egy gyermekbetegség, amit ez az ország ki fog nőni. Minden posztkommunista országban van ilyesmi alakulat, bekerülnek esetleg a parlamentbe, de aztán eltűnnek. Engem a két utóbbi filmben inkább a hazaszeretet érdekelt. Az, hogy Nagy Imre annak ellenére, hogy kommunista volt, úgy lép át a történelembe, mint egy nagy magyar. Ő egyébként soha nem használta a proletárdiktatúra szót a beszédeiben, nem volt proli, sem intellektuel. Egy igazi paraszt volt. Kéthlyben is az vonzott, hogy iszonyatos hazaszeretet volt benne. Kádárnak ezért nem bocsátott meg, mert megölte a forradalmat, és megölte azokat az embereket. Egy öregasszony, aki inkább meghal száműzetésben, és akinek az utolsó kérése azért az, hogy hozzák haza a hamvait… ezek a dolgok érdekelnek. Én nem vagyok politikus. Valószínűleg, ha nagyon kielemezem magam, akkor valamilyen szociáldemokrata lennék. A mai politikában is inkább olyan dolgok érdekelnek, mint például a mostani német események. Nagyszerű dolognak tartom, hogy Merkel olyan koalíciót alakított, amiben az egyik párt vezére homoszexuális, Berlin polgármestere. Ez szerintem a demokrácia. Ezekre vagyok érzékeny.
Említette, hogy hiányolja azokat a karakteres, romantikus, idealista politikusokat a mai közéletből, mint amilyen Kéthly Anna volt…
Nálunk az a baj, hogy még nem alakultak ki a profi politikusok. Az, hogy Szűrös Mátyás kiállt, és azt mondta, hogy mától kezdve rendszerváltás van, és a kommunista pártból a Fidesz közelébe lavírozta magát, az még nem jelenti azt, hogy valami változott. Sok tehetséges ember van, de a politikát meg kell tanulni és profikra kell bízni. Kíváncsi vagyok, hogy Orbánék mit tanultak nyolc év alatt. De az, hogy emberek az egyetemi padból átlépnek a politikába, vagy az hogy Gyurcsány egyszer csak megjelenik és elkezd politizálni, ez nem komoly dolog. Ez egy komoly szakma, nagyon meg kell tanulni.
Mészáros Márta (fotó: mti)
A filmben a rendszerváltás idején a főhős bevallja az öccsének, hogy besúgó volt. Ha ezt megtette volna az egész ország, és szembenéz a múltjával, akkor előrébb tartanánk?
Igen. Azért tartanak például a lengyelek előbbre. Persze ott volt Szolidaritás meg hadiállapot, és így a „sz*r a májától” sokkal jobban szétvált. Lengyelországban az emberek mindent tudtak magukról, és bevallották a történelmet. Ez nagyon fontos. Nálunk nem beszélnek se a második világháborúról, se Trianonról (amit mondanak Trianon kapcsán, annak meg a fele hazugság), se a Rákosi korszakról. Ha jobban bevallottuk volna a rendszerváltás idején, hogy hogy működött a rendszer, és elmondták volna az emberek magukról, hogy mit tettek vagy mibe kényszerítették őket, fejet hajtanak az új generációnak, és bocsánatot kértek volna a fiataloktól, ma előbbre tartanánk. Hazudni nem lehet hosszú távon, az mindig kiderül. Nehéz persze őszintén beszélni, de meg kell próbálni.
/Utolsó jelentés Annáról – bemutató:október 15./
