Élet-Stílus

Elhunyt Kolczonay Ernő

Hosszú, súlyos betegség után, 56 éves korában elhunyt Kolczonay Ernő, a magyar vívósport kiemelkedő alakja.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának beszámolója szerint a sportember májbeteg volt, átültetésre várt.

Kolczonay Ernő 1953. május 15-én született Budapesten. Pályafutását 1964-ben úszóként kezdte a BVSC-ben, majd a Budapesti Honvéd öttusázója, 1969-től pedig vívója volt.

Három olimpián képviselte a magyar színeket: 1980-ban egyéniben, 1992-ben csapatban szerzett ezüstérmet a párbajtőrözőknél, 1980-ban a tőr-, 1988-ban a párbajtőr csapattal végzett a pontszerző hatodik helyen.

Világbajnokságon egyéniben kétszer állhatott fel a dobogóra (1979-2. hely, 1982-3.), csapatban aranyérmet nyert.
Edzőként dolgozott a Budapesti Honvédnál, később pedig a görög válogatottnál.

Kolczonay Ernőt a Magyar Vívó Szövetség saját halottjának tekinti, a temetéséről később intézkednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik