Tapasztald meg a történelmet ott, ahol zajlott! Így hirdeti magát az idén – a berlini fal leomlásának huszadik évfordulóján – Németország. A német főváros turisztikai kampányáért felelős iroda abban bízik, hogy a nevezetes alkalomnak köszönhetően, a turisztikai szektort is sújtó válság ellenére, elérik legalább a tavalyi – egyébként rekordnagyságú – 7,9 milliós látogatószámot. A külföldiek érdeklődése nem utolsósorban a közelemúlt történeti emlékei miatt fordult Berlin felé. Egy nyilatkozatában Burkhard Kieker, a turisztikai hivatal igazgatója azonban sajnálatát fejezte ki, hogy a kettéosztottság jelképéből, a berlini falból mindössze egy-két kilométer maradt mutatóban a turisták számára, a többit szuvenírként hordták szét két évtized alatt. A helyét az idén gyalogosan vagy biciklivel a városban több helyen bérelhető MauerGuide nevű speciális navigációs kütyüvel követhetik végig a turisták. A november 9-i évfordulóra pedig hatalmas dominókból építik fel, majd döntik le szimbolikusan újra a falat.
Trabant-túrák
A turisták számára Közép- és Kelet-Európában nagy vonzerőt gyakorol a szocialista kulturális és történelmi örökség. A korszak egyik mintavárosának épült lengyel település, Nowa Huta például a legnépszerűbb Krakkó-környéki idegenforgalmi célpontok közé nőtte ki magát az elmúlt években, döntően a városba szervezett Trabant-túráknak köszönhetően. Hasonlóképpen, Dunaújvárosban a szovjet mintára épített örökséget bemutató Szocreál tanösvény a település identitásának fontos részévé vált 2004-es létrehozása óta. „Korábban leginkább a vasművel azonosították a város arculatát” – magyarázza Bocsi Andrea, a dunaújvárosi kistérség turisztikai irodájának vezetője. Még az Egyesült Államokból is érkeztek építészcsoportok, kifejezetten a látványosság megtekintésére.
Oroszországban a tajga területén az egykori szovjet kényszermunkatáborok végiglátogatása dívik a tehetős nyugatiak körében, akár egy transz-szibériai vasúti úttal összekötve. A Perm–36 Gulag Múzeum a legfontosabb működő emlékhely, komoly nemzetközi csereprogramokkal. Az északkelet-szibériai Magadan kikötővárosban, amely a Kolima-medence haláltáborainak kapuja volt, még Jelcin idejében állították fel a hatalmas emlékművet, a Szomorúság Maszkját.
„A nyugatiak számára az ilyen emlékhelyek izgalmas panoptikumnak minősülnek, bepillantást engedve egy eddig legfeljebb hallomásból ismert világba” – értékeli e turisztikai divatot Stark Tamás történész. Eközben vannak olyan létesítmények is, amelyek nem váltak turisztikai látványossággá, megmaradnak nemzeti zarándokhelynek. A kárpátaljai Szolyván lévő emlékpark például az onnan 1944-ben elhurcolt magyaroknak állít emléket, ezért főként helyiek, magyarok és iskolások látogatják.
Nézőpont kérdése
Az előző érát felidéző műemlékek és múzeumok helyzetét azonban szinte minden érintett államban nehezíti a múlt tisztázatlansága, ami nem szűnő politikai csatározásokban is megnyilvánul. A berlini fal és a nyugatra szökők történeteit feldolgozó Checkpoint Charlie múzeum működése is évek óta viták kereszttüzében áll. A tavaly 850 ezer látogatót vonzó berlini magánmúzeum tulajdonosának azt vetik a szemére, hogy a kiállítás túlságosan negatív színben tüntet fel egyes, jelenleg is élő korabeli politikusokat, illetve felülbecsüli a rezsim áldozatainak számát. Az itthon hasonló indokkal kritizált Terror Háza Múzeum főigazgatója, Schmidt Mária, történész, a polémiát azzal magyarázza, hogy „nincs csak egyetlen narratíva, a történelem nem objektív”. Véleménye szerint a nyugati országokból érkezők már hozzászoktak a történelemről folyó polémiákhoz.
A vitatott múltat taglaló intézményrendszertől az állam a legtöbb volt szocialista országban szembetűnően távol tartja magát. Lettországban és Észtországban például egyaránt külföldön élő emigránsok alapították a szovjet megszállást bemutató múzeumokat. Nálunk kivételes pozíciót élvez az önkormányzati tulajdonú és fenntartású hódmezővásárhelyi Emlékpont, amely a település múlt rendszerbeli történetét mutatja be, főként a helybeliektől begyűjtött hanganyagokon és tárgyakon keresztül. Az eddig főként környékbeli iskoláscsoportokat fogadó intézmény jövőre 200 millió forintos uniós támogatásból nyíló galériájában a külföldiek fogadására is felkészülnek idegen nyelvű ismertetőkkel.
Állami támogatás hiányában azonban többnyire nincs lehetőség az efféle fejlesztésekre. Budatéténybe például eredetileg egy nagy – a Szoborparkot is magában foglaló – látogatóközpontot terveztek, a Memento Park 60 százaléka azonban a kilencvenes évek óta nem épült meg. A létesítmény három éve, az ’56-os emlékév kapcsán ugyan kapott 30 millió forint támogatást, ezenkívül azonban az üzemeltető Premier Press Kft. saját forrásból bővítgeti az emlékhelyet. A befektetések miatt évek óta veszteséges vállalkozás helyzetét nehezíti, hogy a látogatók száma folyamatosan apad, részint azért, mert egyre kevesebb külföldi érkezik hazánkba. „Elhibázott politikát folytat a Magyar Turizmus Zrt. azzal, hogy az ország olcsóságát hirdetve a lapos pénztárcájú, a kultúrára kevéssé fogékony turistákat csábítja Magyarországra” – figyelmeztet Réthly Ákos ügyvezető igazgató. Hasonló cipőben jár a recski kényszermunkatábor túlélőinek civilszervezete által birtokolt Recski Nemzeti Emlékpark. Állami dotációra azért lenne szüksége, hogy látogatóbarátabbá tegyék a jelenlegi évi 15–20 ezer fős közönséget vonzó „mátrai gulágot”.
Ostalgia
A legtöbb volt szocialista országban azonban nem maradt hátra túl sok látnivaló a múlt rendszerből. Michalkó Gábor turizmuskutató úgy fogalmaz, hogy természetes módon eltűntek a mindennapi életből a „posztszovjet miliőnek” nevezett korszakidéző jegyek, köztük például a régi utcanevek. Ezért – és a viták elkerülése miatt is – a vállalkozások egy része szívesebben köti a múlt rendszer örökségét olyan konfliktusmentes tematikához, mint a korabeli divat vagy általában a tárgykultúra. Ehhez alapot ad a Kelet-Németországban jellemző – az Ost (kelet) és a nosztalgia szavak összevonásával Ostalgiának nevezett – visszavágyás a szocialista múltba, ami a közvélemény-kutatások szerint a legtöbb volt szocialista országban kimutatható. Az egyebek mellett budapesti retro túrákat szervező Uniquebudapest is tudatosan választotta a korabeli életérzés és az épített örökség bemutatását. Az iroda a Terror Háza helyett például az Erzsébet téri volt buszpályaudvarra, a Tisza cipőboltba, a Marxim étterembe és a reklámneonokat kiállító Elektrotechnikai Múzeumba kalauzolja az érdeklődőket.
A néhol már giccsbe hajló trend előretörését jelzi az Ostel nevű berlini retro szálloda népszerűsége, ahol a vendégek Honecker nagyméretű képmása alatt hajthatják álomra a fejüket. A litván Grutas szoborparkot pedig – a körbejáró kisvasút és az étterem úttörőnyakkendős kiszolgálói miatt – Stalin’s Worldnek becézik.
A térségben egyébként épp a Terror Háza Múzeum sikere inspirált számos kezdeményezést a korábbi diktatúrák történetét, az akkori életmódot bemutató új típusú kiállítások létrehozására. Szlovéniában a celjei történeti múzeum próbálta nemzetközi összefogással a Red Museums projektet elindítani, de nem sikerült hozzá uniós támogatást szereznie. Varsóban Sztálin egykori ajándékába, a Kultúrpalota nevű felhőkarcolóba álmodnak emlékhelyet. Romániában pedig a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet a politikai foglyok egykori börtönéből, a Bukarest külvárosában lévő Jilava erődből szeretne egy, a budapesti múzeumhoz hasonló emlékhelyet kialakítani.
Felkapott emlékhelyek
Terror Háza Múzeum, Budapest
A két totalitárius rezsim, a kommunizmus és a nácizmus magyarországi történetét bemutató múzeum több mint 2,5 millió látogatót fogadott 2002-es megnyitása óta. A háború alatt nyilas székházként, majd a Rákosi-érában a politikai rendőrség főhadiszállásaként használt épületet főként iskolai osztályok és külföldi turisták látogatják.
Nemzeti Emlékpark, Recsk
A park a politikai rendőrség által 1950 nyarán a szovjet gulag mintájára épített kényszermunkatábor mintegy 1500 foglyának állít emléket. Az 1953-ban bezárt munkatábor területén 1991-ben avattak emlékművet, a korabeli hangulatot egy valósághű barakkban rendezett kiállítás és az egykori őrtorony mása idézi fel.
Szoborpark, Budatétény
Az évente közel 50 ezer látogatót vonzó parkban 42 nagyméretű, egykor Budapest közterein álló szobor látható a kommunizmus időszakából. Lenin, Marx és Engels, Kun Béla jellegzetes, gigantikus emlékművei mellett megtekinthetők például az 1956-ban ledöntött Sztálin szoborból megmaradt monumentális csizmák is.
Fal, Berlin
Az egykor Nyugat-Berlint körülvevő és azt Kelet-Berlintől 1961 és 1989 között elválasztó, katonailag megerősített építmény a vasfüggöny legvitatottabb szakasza volt. A falat a német főváros határátkelőinek hivatalos, 1989. november 9-i megnyitását követően puszta kézzel és csákánnyal bontották le a berliniek, így vált a demokrácia jelképévé. Leglátogatottabb része az az 1,3 kilométeres szakasz (East Side Gallery), amelyre 1989 novemberben több mint száz, a világ különböző tájairól érkező művész festett egy-egy, a szabadságot hirdető alkotást.
Hohenschönhausen Memorial Center, Berlin
A politikai foglyok egykori börtönét főként német iskolás csoportok látogatják, érdekes módon jóval nagyobb arányban a nyugati, mint a keleti tartományokból. A túrákat egykori fogvatartottak vezetik.
Crazy Guide-túrák, Nowa Huta
A lengyelországi Krakkó melletti települést a múlt rendszerben ipari mintavárosként építették újjá a burzsoának titulált szomszédos Krakkó ellenpontjaként. A kisváros főként annak köszönheti újrafelfedezését, hogy néhány éve egy leleményes fiatal lengyel vállalkozó Crazy Guide néven kezdett túrákat szervezni Nowa Hutába. Buszok helyett stílszerűen főként Trabanttal és más múlt rendszerben gyártott autócsodával szállítják az érdeklődőket, hogy megcsodálják a város monumentális épülettömbjeit, beszélgessenek a helybeleikkel az emlékeikről, és megtekintsenek egy korabeli hangulatot idéző lakást.
Haus Am Checkpoint Charlie, Berlin
A berlini fal áldozatainak állít emléket az egykori határ leghíresebb átkelőjénél álló épületben berendezett magánmúzeum. A kiállítás főként azoknak a kelet-berlinieknek a történetét dolgozza fel, akik megpróbáltak átjutni a nyugati oldalra a fal mellet álló házak ablakaiból leugorva, alagutakat ásva, vagy különböző furfangos rejtekhelyeken, például autók átalakított csomagtartójában megbújva.
Latvijas Okupacijas Muzejs, Riga
A lett megszállás 1993 óta működő múzeuma korabeli fotókon, röpiratokon keresztül a náci és a szovjet totalitárius diktatúrák terrorját mutatja be, az 1991-es lett rendszerváltásig.
Enver Hodzsa bunkerei, Albánia
Az Enver Hodzsa diktátor által a „lakosság védelmére” országszerte építtetett mintegy 700 ezer beton bunker egy részét idegenforgalmi célokra alakították át. Jó néhányat élénk színekkel festettek ki a kulturális tárca kezdeményezésére, a tengerpartnál pedig pihenőházakat alakítottak ki a betonszörnyekből.
Mao-túrák, Kína
Az ázsiai ország szeptemberig tartó hat hónapos Vörös Turizmus Fesztivállal ünnepli az idei kerek évfordulót, a népköztársaság megszületésének 60. jubileumát. Túrákat szerveznek a kommunizmus bölcsőjének tekintett vidéki városokba, például Mao Ce-tung szülőfalujába, Saosanba. A kínai állami média szerint több millió turista látogatott el az utóbbi években a kultikus helyekre, az AFP hírügynökség információi szerint azonban leginkább a kötelező iskolai és munkahelyi kirándulások keretében odavezényelt kínaiakról van szó.
Pol Pot-örökség, Kambodzsa
Harminc évvel a vörös khmerek rémuralmának végét követően a kambodzsai kormány az idén 1 millió dollárból turistacélpontként kívánja hasznosítani az egykori vezér, Pol Pot sírját, további 14 kapcsolódó „emlékhellyel” együtt. A Pol Pot-rezsim öröksége már-már Angkor – Kambodzsa és Délkelet-Ázsia legismertebb történelmi látványossága – népszerűségével vetekszik. A diktatúra négy év alatt mintegy 1,8 millió ember életét követelte, s a történészek attól tartanak, hogy turisztikai látványosságként elsikkad az áldozatok emlékezete.
