A CNN amerikai hírtelevízió által csütörtökön sugárzott videón az énekes a Los Angeles-i Staples Centerben fiatal táncosok körében énekel és táncol, és éppen Billie Jean és They Don’t Care About Us című világhírű slágereiből ad elő részleteket. A felvételen látható popsztár rendkívül sovány, headset mikrofonba énekel, és piros-fekete öltözéket visel.
Jackson énektanára, aki összes turnéjára felkészítette, az CNN amerikai hírtelevíziónak csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy halála előtt a híresség energiával teli és boldog volt. “A próbákon még a szokásosnál is többet tréfálkozott, mint máskor – idézte fel Dorian Holley. – Hiába állt táncosok körében a színpadon, mégis csak egy embert lehetett igazán látni, és az Michael volt.” Az énektanár hozzátette, hogy a zenészt nem érdekelte a kora.
A próbákon szintén jelenlévő fotós, Kevin Mazur is úgy fogalmazott, hogy Jackson igen koncentráltnak tűnt. A dalok között nevetgélt, és a táncosokkal viccelődött. “Még soha nem láttam őt ennyire örömtelinek” – mondta a The Sun című brit bulvárlapnak.
A világsztár hirtelen bekövetkezett halálát követően Jackson környezete rögtön cáfolta, hogy az énekes gyenge és beteg lett volna.