Élet-Stílus

Kékszalag: ismét Litkey volt a leggyorsabb

A címvédő Litkey Farkas és csapata, a Brokernet-Uniqa nyerte a 41. Kékszalag vitorlásversenyt a Balatonon. Litkey immáron kilencedik alkalommal nyert.

Litkeyék a Lisa fedélzetén Tihanyt elhagyva már az élen haladtak, majd Keszthelynél is elsőként fordultak délután négy körül, s aztán végig meg is őrizték pozíciójukat, bár – a verseny hivatalos honlapja alapján – a Király Zsolt irányította Raffica egészen közel ért hozzájuk a balatonfüredi cél előtt.

A 21 óra után pár perccel, 12 óra körüli idővel befutó Litkey kilencedik alkalommal bizonyult a legjobbnak Európa leghosszabb távú tókerülő versenyén. Mögötte a Raffica végzett a második, a Soponyai Géza kormányozta Avatar pedig a harmadik helyen.

Idén 612 vitorlás indult, megdöntve ezzel a tavalyi – 578 hajót jelentő – rekordot. A légvonalban 150 kilométeres táv csúcsát 1955 óta 10 óra 40 perccel a Nemere II tartja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik