Élet-Stílus

15 százalékkal csökkentik az olimpiai költségvetést

Az orosz kormányzat 15 százalékkal megnyirbálja a Szocsiban rendezendő 2014-es téli olimpia költségvetését. Sorjáznak amúgy is a gondok: az orosz cégek nem jelentkeznek a pályázatokra, a földtulajdonosok pedig nem hajlandóak a kormány által ajánlott áron eladni területeiket.

Dmitrij Kozak miniszterelnök-helyettesnek a kiadások csökkentéséről szóló bejelentését az Interfax orosz hírügynökség hozta nyilvánosságra kedden. A politikus elmondta, hogy a legfrissebb becslések szerint 8,3 milliárd eurót lehetne megspórolni a játékok megrendezése során.

Kozak már novemberben jelezte, hogy az állam minél több pénzt szeretne megspórolni. A 15 százalékos pénzvisszafogás a havas-jeges ötkarikás játékokkal kapcsolatos összes beruházást, létesítményt érinti.

Az orosz gazdaságot különösen érzékenyen érinti a gazdasági válság. Egy évtized után először lesz 2009-ben deficites a költségvetés.

Putyin a NOB küldöttségnek vázolja fel a terveket (MTI/EPA)

Putyin a NOB küldöttségnek vázolja fel a terveket (MTI/EPA)

Orosz jelentések szerint a hazai cégek nem igazán érdeklődnek a pályázatok iránt, emiatt a legtöbb tender határidejét meg kellett hosszabbítani. A létesítmények felépítéséhez szükséges földterületek megszerzése is döcögősen halad, a földtulajdonosok jelentős része kevésnek találja az állam által felkínált összeget.

A téli olimpiai megrendezéséért folyó harc célegyenesében elbukó Salzburg vezetői mindenesetre már többször jelezték, hogy készek beugrani a Fekete-tenger partjánál fekvő orosz város helyére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik